Haláli poénok kísérték az országos sírásóversenyt

„Legyen neked könnyű a föld”

– szólt oda versenytársához az egyik sírásó, majd villámgyorsan ásni kezdtek…. Szombaton rendezték az idei országos sírásóversenyt, a versenyzők végig hasonló poénokkal szórakoztatták egymást és a közönséget. Mondhatni, haláli volt a hangulat….

Egyre népszerűbb a verseny, évről évre többen neveznek be. Idén 20 csapat jelentkezett. A kéttagú csapatoknak egy-egy 80 centi széles, 2 méter hosszú, 1,6 méter mély sírt kellett kiásniuk, majd visszahantolniuk.

A helyezéseket a pontos méret és az időeredmény határozta meg, de számított a csapatok kulturált, kegyeleti eseményhez méltó viselkedése is…. Sorshúzással döntötték el, hogy melyik csapat hol ás, ugyanis nem mindenütt egyforma a föld, van ahol könnyebb ásni, és van, akinek keményebb föld jut…

A gödörben dolgozó embereknek hamar eltűnik a lábuk, kezük és már csak a fejük, illetve a sisakjuk teteje látszik ki.

„Hajrá! Nyomjad, ne sajnáld!”

– hangzanak a biztatások a kordonon kívülről. Mert nem csak versenyzők, szurkolók is vannak a versenyen.

„Úgy áss, mintha engem temetnél”

– hangzik el a fura biztatás. Megtudtuk: az egyik főnök próbálta így gyorsabb munkára bírni az alkalmazottait. A kétfős csapatok egyre sűrűbben váltották egymást, az izzadtságot elmosta az eső és 1 óra 25 perc ásás után meglett a győztes. A tatai Libtina Kft. csapata nyerte meg a versenyt.

„A család jelenléte segített nyerni”

– mondta a Ripost-nak Kecskeméti Rudolf. A csapat nagy szurkolótáborral érkezett, mindkét tagot elkísérte a családja, barátaik és főnökeik is biztatták őket a pálya széléről.

Rudolf, amint elengedte az ásót, rögtön ölbe vette a kislányát

„Nagyon sokat jelentett, hogy a család itt volt mellettem, nélkülük nem sikerült volna” – mondja a 4 éve sírásóként dolgozó férfi, aki már tavaly is részt vett a versenyen, akkor 5. lett a csapata.

„Hogy készült a versenyre?”

– tettük fel neki a kérdést.

„Mivel ez a munkám, munkaidőben állandóan ezzel foglalkozom, különösebb készülést vagy edzést nem kellett végezni” – mondja nevetve.

– De a tavalyi verseny után nagyon vártuk, már figyeltük, hogy mikor lehet nevezni, vártuk, hogy idén is versenyezhessünk – tette hozzá. Elmondta: amikor sírokat ás, nem kell időre csinálni, de minden más követelménynek meg kell felelni a mindennapi munka során is.

„Most háromszor gyorsabban ástuk ki a sírt, mint munkanapokon”

– mondta Szakály Róbert, a győztes csapat másik tagja. Róbert 15 éve van a szakmában, tapasztalt sírásó. Őt is elkísérte a családja az eseményre, neki is nagy hajtóerő volt a szerettei jelenléte. Közben letelt a két óra. Mindenkinek le kell tenni az ásót és a lapátot. A zsűri körbement a fa kerettel és a mérőszalaggal, s lepontozta mind a 20 sírt. A precízen kiásott sírokat nem „használták ki” igazi temetésre, a verseny második fordulója abból állt, hogy be kellett hantolni a sírokat. Kürtszó után hatalmas porfelhő lepte el a verseny helyszínét, visszafelé már gyorsabban ment a munka: negyedóra múlva már sírhantok álltak a gödrök helyén.

Megkérdeztük a győzteseket, hogy nem számít-e lenézett szakmának a sírásó, de azt mondták: nem zavarja őket mások véleménye, nagyon fontos munkát végeznek, nekik ez a szakmájuk, és büszkék rá. Egy szégyellős, arcát fotóval nem vállaló sírásó viszont elmesélte: ő egy kis faluban volt sírásó, és azért ment át máshova, mert óriási lelki teher volt neki, hogy a falujában mindenkit ismert, akinek megásta a sírját…

Azt is hozzátette: az anyósa sokáig nem fogadta őt el, mert azt gondolta, hogy „minden sírásó iszik”, ami nem igaz: ez is olyan szakma, mint a többi!

Javítanák a kegyeleti kultúrát

„Az emberek általában a kész sírokhoz érkeznek, nincsenek tisztában a sírásók munkájával. Egy sírásónak fizikailag és lelkileg is megterhelő a munkája. Egyik célunk a versennyel a kegyeleti kultúra emelése”

- mondta el a Ripost-nak Varga József, a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnöke. „A szakmában dolgozóknak a versenyhelyzet leveszi a lelki terhet a munkájukról, és lehetőségük nyílik megmutatni, hogy milyen jók a munkájukban.”