Létrehozva: 2019.08.19.

Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

Minden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez kedden Budapesten – közölte Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy az operatív törzs kedden egész nap ülésezik. Az operatív törzs valós idejű adatokkal fog dolgozni, percre pontos információkkal. Bármilyen beavatkozásra lesz szükség, azt azonnal megteszik – hangoztatta.

Kitért arra is, hogy az állami ünnepségsorozat hagyományosan a zászlófelvonással kezdődik a Kossuth téren, majd Benkő Tibor honvédelmi miniszter mond köszöntőt. Ezt követően Áder János köztársasági elnök mondja el ünnepi gondolatait.

Augusztus 20-án több mint 130 tisztjelöltet avatnak. A program folytatásaként a Magyar Honvédség 50 perces légi és vízi bemutatót tart a Dunán, ahol olyan eszközöket is lehet majd látni, amelyek a haderőreform irányáról tesznek tanúbizonyságot.

Az ünnepi szentmise és Szent Jobb körmenet ezúttal is szerves részét képezi az állami megemlékezésnek – mondta Kovács Zoltán.

Hozzátette, hogy a tűzijáték este kilenc órakor kezdődik és mintegy fél óra hosszú lesz. Jelenlegi ismereteink szerint a tűzijáték megtartását semmi nem veszélyezteti – mondta.

Az augusztus 20-i tűzijáték pirotechnikai eszközeit telepítik az Erzsébet hídon.
MTI/Szigetváry Zsolt

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az augusztus 20-val kapcsolatos programok már másfél napja zajlanak a fővárosban, eddig több tízezer ember vett részt rajtuk, ide értve a Magyar Ízek Utcája elnevezésű rendezvényt a budai Várban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor