Létrehozva: 2019.08.25.

Így él most Magyarország egykori legnagyobb csalója, aki miatt törvényt is módosítottak

A férfi mindent el tudott hitetni áldozataival, de végül nem tudott meggazdagodni.

Szerző Ripost

Az egész ország az átverés császáraként emlegeti a mai napig Bósa Istvánt. A férfi ugyanis – nem túlzás azt állítani, de végigcsalta az egész életét: volt ügyvéd, pap, orvos, vállalkozó és egyházfő is, mindezt úgy, hogy érettségije sem volt. Manapság hajléktalanként tengeti az életét – írja a Bors.

Bósa fiatalon még pap akart lenni. Amikor ez nem jött össze, nem gátolta abban, hogy valóban szent pályára lépjen, csak éppen törvénytelen úton: teológiai végzettségét igazoló papírt szerzett. Első nagy csalása olyannyira bejött, hogy több éven keresztül látott el egyházi kötelezettséget, miséket és temetéseket vezetett, a hívek bolondultak érte. Végül két rendőr felismerte, ekkor bukott le először.

A következő „végzettsége” az orvosi volt. Akkor döntött a doktori karrier mellett, amikor megpillantott egy ideggyógyászt kereső álláshirdetést. István a reggeli interjú után délelőtt már vizitet tartott az osztályon, mint orvos. Praxisa alatt 47 embert kezelt, főorvosi rangig vitte. Pályafutása itt akkor ért véget, amikor egyik betege meghalt, mert egy ápolónő olyan gyógyszert adott a betegnek, amit nem lett volna szabad. Ekkor került először börtönbe.

A börtönévek aztán megszaporodtak, ugyanis szabadulása után ismét álcát váltott, ezúttal a MÁV egyik pályafenntartási felügyelője lett. Az Origo azt írta, ekkor sem hazudtolta meg önmagát, ugyanis eladott egy kisebb vasútállomást, gépekkel, eszközökkel és sínekkel együtt. Szabadulása után mégis visszavették a MÁV-hoz, ahol elképesztő, de rövid idő után már szakszervezeti vezetővé is előléptették. Bár ké­sőbb kirúgták, mert eltitkolta a múltját, Bósa pert indított, amit meg is nyert, annak ellenére, hogy idő közben a balatonfenyvesi kisvasút egyik vagonját és mozdonyát is eladta.

Pályájának és hírnevének csúcsát azonban vitathatatlanul akkor érte el, amikor eladta a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét. A bepalizott német cégvezetőt még az állomásfőnökhöz is bevitte, a cég pedig már a munkálatokat kezdte a Nyugatiban, amikor Bósát elvitték a rendőrök, ma pedig la­kását elvesztve hajléktalanként él. Azonban maradandót is alkotott: amikor számtalan álcája közül éppen ügyvédként tevékenykedett, törvényt is módosítottak a kérésére. Ő kérvényezte ugyanis, hogy a csecsemőgyilkosságokért járó büntetési tételt 2–8 évig terjedő büntetés helyett életfogytiglani börtönnel sújtsák. A kérvényt elfogadták, a tételt felemelték.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Völgyi Zsuzsi férjhez ment a fiatal szerelméhez?

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak