Vakon is úgy él, mintha látna

Ugyanúgy kezdi a napját az 59 éves, Zuglóban élő Szabó András, ahogy mások is. Reggel felkel, megissza a kávéját, felöltözik, majd elvégzi a napi teendőit. De van egy különbség. Mindenhova egy fehér vakvezető bottal közlekedik. Egy átlagos hétköznapon elkísértük a fővárosban.

„ Nem mondanám, hogy másabb az életünk, mint azoknak, akik látnak. Ugyanúgy csinálunk mindent, csak mi nem látjuk" – mondja lapunknak András, aki rokkantnyugdíjasként él.

András gyerekkora óta él látássérültként. Egyik szeme már alapból rossz volt, ezért sokat tanult a vakok között. Ám egy rosszul végződött játék során mész ment abba a szemébe, amivel látott. Először nem fájlalta. A focizásból hazament és este lefeküdt aludni. Reggel már úgy ébredt, hogy egyik szemére sem lát. Mint mondta, nem esett kétségbe, azóta is teljes életet él. Az iskola elvégzése után egy üzemben dolgozott telefonközpontosként. A munkájába hamar beletanult és azt jól is végezte. Emellett pedig kiváló sportemberré vált. Hatszoros paralimpikon és EB-t is nyert a hazai csörgőlabda válogatottal.

 A buszvezetők mindig segítenek neki

Elsőre azt hinné az ember, hogy ami a látók számára sokszor kaotikus a fővárosi közlekedésben, az a látássérülteknek még nehezebb. Megszokott útvonalakon közlekednek, fejből tudják, hogy mivel juthatnak el az úti céljukig. De általában az emberek is segítőkészek. A sofőrök és az utasok is gyakran mondják, hogy hányas busz vagy villamos érkezett és az ülőhelyét is mindig felajánlja valaki az ajtó közelében

„A sofőr mindig kiszól, hogy hányas járattal van. De van egy kis távirányítóm, amit be lehet programozni. Ha ezt megnyomom egy BKK-s oszlop közelében, akkor az egyből elkezdi mondani, hogy milyen járat mikor érkezik a megállóba. Igazából csak akkor van gond, ha épp terelnek egy buszjáratot és áthelyezik a megállót. A másik zavaró pedig az útfeltúrás. Elég kellemetlen beleesni egy gödörbe" – meséli nevetve András.

 A boltosok a lista alapján pakolják meg a kosarat

Ahogy a közlekedés, úgy a vásárlás is megszokás kérdése András számára. Megvannak a megszokott boltjai, ahol vásárolni szokott Zuglóban, a Bosnyák tér környékén.

„ Itt, ahol lakom szinte mindent meg tudok oldani. A kisboltokban jól ismernek, tudják, hogy mire van szükségem. Vagy segít az egyik eladó és jön velem, vagy odaadok egy listát és gyorsan beteszi a kosaramba. Illetve, ha például nem élelmiszerért megyek, mindig megfogom a portékát, így „nézem” meg, hogy milyen. De ez jellemző az egész fővárosra is, sőt az egyik pesti bevásárló központban, ha előre odacsörgünk, akkor biztosítanak számunkra egy segítőt, aki végig segít minket vásárlás közben."

Az egyik Bosnyák téri bőrdíszmű boltba gyakran térnek be vakok, így András is gyakran vásárol ott:

„Sokszor jönnek hozzám vakok és gyengén látó vásárlók, András is gyakran megfordul nálam. Egymásnak adják a boltom hírét" – mesélte büszkén Beatrix, aki bőrdíszműves boltot vezet Zuglóban.

 Apró fortélyok teszik könnyebbé az életét

Andrást nem csak embertársai segítik, hanem olyan apró tárgyak is, amelyekkel könnyebbé tudja tenni a mindennapjait. Ha például vendégségbe megy, van nála egy kis kivágott műanyag lap.

Ez arra szolgál, hogy a kaputelefonon megtalálja a 8-as billentyűt, ami alapján tudja, hogy merre lesz a többi gomb. De a telefonja sem átlagos a hétköznapi kinézet ellenére. András egy régebbi nyomógombos telefont használ, ami egyből megszólal, ha megnyomnak rajta egy gombot.

Egy különleges beszélő program van rajta, ami mindent elmond az épp megnyomott billentyűtől kezdve egészen addig, hogy éppen ki hívja fel Andrást telefonon. De hasonló a számítógépe is, ami szintén mindent felolvas. Sőt, Andrásnak van otthon Braille-íráshoz készített írógépe is.