RETRO RÁDIÓ

Rendkívüli helyzet a Dunán, kiemelték a Hableányt

Rendkívüli helyzet a Dunán, kiemelték a Hableányt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 11. 14:54

A munkálatok az utolsó fázishoz érkeztek, a hajótestet kiemelték a folyóból a szakemberek.

Reggel óta körülbelül 500-an a Hableány kiemelésén dolgoznak, mostanáig négy holttest került elő a roncsból. A helyszínen hatalmas hőségben folyt a mentés, a roncsot mostanra teljesen kiemelték a folyóból.

Az is kiderült, hogy naponta 6-8 órát dolgoztak a speciális mentőkutyák a dunai hajóbaleset áldozatainak megtalálásán – mondta el az M1 tévécsatornának Lehoczki István, a miskolci Spider Mentőcsoport vezetője. A kutyákat megviselte a hőség, ennek ellenére nagyon hatékonyan tudtak velük dolgozni.

Az állatokat felváltva dolgoztatták, a hajók elejébe állították őket és a vizet szagolták. A kutyák ugyanis a molekuláris szaglásuk segítségével megérzik a bomló testek által kibocsátott gázokat még a vízen keresztül is, illetve észreveszik az egyéb nyomokat, például a hajszálakat.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.