RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a nő, aki agyonverte a teknőst az állatkertben: megdöbbentő, amit állít

Megszólalt a nő, aki agyonverte a teknőst az állatkertben: megdöbbentő, amit állít
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 16. 20:00

A nõ az elõzetes tárgyalás után beszélt arról, miért ölte meg az állatot.

Ahogy arról a %Ripost% is beszámolt, szerda délután egy ember kockakővel agyonütötte a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét, miután az a kezére piszkított. A rendőrség állatkínzás miatt indított nyomozást, majd közzétették a feltételezett elkövető fényképét is, egy fiatal nőt kerestek az ügyben.

A zuglói nyomozók kevesebb mint 20 órán belül azonosították és az Ózdi Rendőrkapitányság rendőreivel együttműködve elfogták a feltételezett elkövetőt.

Vasárnap pedig megtartották az előzetes tárgyalást a Budapesti Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében.

Az előzetes tárgyalások nem nyilvánosak, így azt nem tudni, mi vihette rá a nőt az állat megölésére, de másfél óra után az arcát szatyorral eltakarva jött ki az épületből ügyvédjével. Miután elváltak az ügyvéddel, a nő az újságírók elé állt és zavartan, de beszélt a történtekről. 

A kérdésre, hogy miért végzett a teknőssel, azt mondta:

Fel akartam hívni magamra a figyelmet, hogy ne kelljen koldulnom, prostituálódnom.

A nő hozzátette, nem akart börtönbe kerülni, bár "lehet, hogy biztonságosabb".

Nem kaptam segítséget, ugyanúgy ki lettem csapva az utcára

- mondta a nő, és az újságíróknak hozzátette, van családja, a rokonoknak otthonuk, munkájuk is van, de "ő más utat járt".

A tárgyalás folytatása októberben várható, a fiatal nő szabad lábon védekezhet - írta az Index.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.