RETRO RÁDIÓ

Három focipályányi szemét úszik a Tiszában

Három focipályányi szemét úszik a Tiszában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 12. 10:00

Döbbenetes videót készített egy kezdõ természetfilmes, az anyai ágon magyar, apai ágon ukrán származású Ljasuk Dimitry. A Tisza-tó megszállottja szerint három focipályányi szemét gyûlt össze Kiskörénél, és ez az Ukrajnából érkezõ árhullámokkal csak tovább nõ. Muszáj cselekedni!

PET-palackok, flakonok, falióra, mosógép – az elbomló uszadékfák között három focipályányi szemét hullámzik a Tiszán, de nem csak a vízfelszínen, hanem a szakemberek szerint akár két méter vastagon a víz alatt is. Ljasuk Dimitry júniusban készített felvételei szíven ütik az embert. Mint mondja, a helyszínen a szörnyű látvány mellett iszonyatos bűz terjengett, több tonnányi rothadó szemét szaga.

„Nemrég tettem egy kísérletet: 60 önkéntessel három óra alatt sikerült mintegy másfél tonna szemetet összeszednünk. Amikor megláttam, mi van a Tiszán, az volt az első gondolatom, hogyan tudnék valami hasonlót tenni ugyanitt. Aztán körbejártam a szeméttengert, és rájöttem, hogy ehhez nem önkéntesek, hanem nagy gépek és szakemberek kellenek. A szemét alatt erős a sodrás, ha valaki beleesik, az a közel két méter vastag szemétréteg alatt reked... Életveszély!” – mondta a %Ripost%-nak Ljasuk Dimitry, aki eldöntötte: ha nem is Kiskörénél, de vízre száll a környezetért. Legénységet toborozva maga is gyűjti majd a palackokat június 14. és 18. között a Tiszai Pet-kupán, hogy tisztábbá tegye a folyót.

Sziszifuszi munkának tűnik a palackmentesítés, pláne, hogy minden árhullámmal újabb, jelentős mennyiségű szemét érkezik.

„Ha nem szednénk össze, akkor még több lenne!” – hangsúlyozza a természetfotós.

„A palackcímkék árulkodók, a Kiskörénél összegyűlt szemét fele külföldről való. Nem figyelnek oda erre a szomszédaink, ahogy mi sem...

Szeretném kulturáltan megértetni a Tisza külföldi szakaszán élő emberekkel és vállalatokkal, hogy a saját folyójukat mérgezik. Felelőtlen és veszélyes, amit csinálnak” – tette hozzá. A természetfilmes diplomáciai kapcsolatokat keres, s bízik abban, hogy magyar édesanya és ukrán édesapa gyermekeként határon innen és túl is képes szót érteni és megoldást találni a szemmel láthatóan egyre nagyobb problémára.

„Azt vallom, hogy a fejekben kell változtatni, mert minden ott kezdődik. Nekem bántja a szemem a szemét, de ehhez az kellett, hogy gyerekkoromban rászoktattak: ha szemetet találunk a Tiszán, azt elvisszük a kikötőbe és kidobjuk” – mesélte Dimitry.

Abban ugyan maga sem hisz, hogy minden érintett szemetelő nemzet idejön és eltakarítja a saját mocskát maga után, de a megfelelő büntetés rászoríthatja az érintetteket, hogy hagyjanak fel a szemeteléssel.  „Szingapúrban komoly pénzbüntetés jár még a cigarettacsikk, a rágógumi eldobásáért is, nem beszélve a pet-palackokról.

Európában is nagyon komoly büntetéseket kellene bevezetni, az abból befolyó pénzt pedig környezetvédelemre, hulladékkezelésre fordítani. Annak, aki nem képes kifizetni a súlyos büntetést, szemétszedéssel kellene ledolgoznia a tartozást.

 

Ha nem lépünk, nem fog megváltozni a helyzet! Mert nem szedhetjük végtelenségig más felelőtlen, lusta emberek szemetét, bárhol dobta is el. A természet pedig nem bír már el több hulladékot.”

Ki ez a harcos környezetvédő?
Ljasuk Dimitry kezdő természetfilmes, a Tisza-tó szerelmese. Videóin, képein szeretné megmutatni a Tisza-tó szépségét és gondjait. Tisza-tavi kalandok című sorozata a természet, a körforgás és az élet szeretetéről szól – és arról, az ember hogyan él együtt az általa létrehozott mesterséges tóval.

 

(Fotók, videó: Ljasuk Dimitry)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.