Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.23.

Aluljárókat árasztott el a víz, fákat csavart ki a vihar

Sok munkát adott a szombati vihar a tûzoltóknak. Van, ahol még mindig dolgoznak.

Szerző Ripost

Főként a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat a szombat éjszakai vihar idején - közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap.

Mukics Dániel azt mondta, országszerte több mint kétszáz helyszínen kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk, harminc helyen jelenleg is dolgoznak.

A hirtelen lezúduló eső pincéket, aluljárókat árasztott el, amelyekből ki kellett szivattyúzni a vizet, az úton összegyűlő víz miatt sok esetben autók akadtak el, helyenként pedig az erős szél csavart ki fákat, amelyek autópályákra, utakra és kerítésekre dőltek - közölte. 

Hozzátette, a legtöbb bejelentés Fejér, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyéből érkezett.

A szóvivő felhívta az autósok figyelmét arra, hogy az úton hömpölygő vízbe lehetőleg ne hajtsanak be, hanem válasszanak kerülőutat. Megemlítette azt is, hogy vihar idején érdemes túlfeszültség ellen védő elosztót használni, vagy kihúzni a konnektorból az elektromos készülékeket.

 

 

 
 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korábbi lottónyertes vitte el ismét a főnyereményt

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor