RETRO RÁDIÓ

Megszólal a győri álpapnő újabb áldozata, ezt mondta

Megszólal a győri álpapnő újabb áldozata, ezt mondta
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 09. 19:00

Agymosással, lelki terrorral tartotta maga mellett a szekta tagjait a gyõri álpapnõ. Lapunknak több olyan áldozat is megszólalt, akit a családjától, gyerekeitõl választott el a kuruzsló asszony. Most egy nõ, R. Renáta mondja el, mit tett vele a "gyógyító" álpapnõ két és fél éven át.

Ahogyan azt korábban a %Ripost% megírta, B. Mónika az azóta már börtönben ülő brazil „csodadoktorra”, Joao  de Deusra hivatkozva gyógyította egy kristályággyal és meditációkkal 80-100 fős szektája tagjait. Azt állította, ő is hallja azt a gyógyító szellemet, akit dr. Augustónak neveznek, így mindenkinek, - aki nem akarja, hogy a lelke elkárhozzon, - hallgatnia kell rá. Így tett R. Renáta is…



Néhány hónap alatt átmossa az emberek agyát


- Elvált voltam két gyerekkel, amikor megismerkedtem Mónikával

– kezdte Renáta a %Ripost%-nak.

– Én is ajánláson keresztül jutottam be hozzá, mint mindenki más. Jártam a kristályágy-kezelésekre és a meditációkra, ahogyan az elő volt írva. Mindenkinek az életéről kellett mesélnie Mónikának, engem is a legbensőbb dolgaimról faggatott. Bíztam benne, elmeséltem neki, hogy két gyermekem van, akiket nagyon szeretek, de a szülésnél volt egy kis probléma… Elmondtam, hogy amikor a második gyermekemet szültem, magzatvíz-embóliát kaptam és majdnem meghaltam, majd az orvosok közölték, hogy többet nem szülhetek.

Erre Móni azt mondta, hogy ilyet nem mondhatok és kiadta „feladatnak”, hogy mantrázzam minden nap: „Szeretnék gyereket!” Innentől ezzel teltek a napjaim, hogy ezt mondogattam magamnak, úgy, hogy igazából nem szerettem volna. Rajta keresztül azt üzente Augustó, a gyógyító szellem, hogy egészséges gyermeknek fogok életet adni. Azért, hogy igaza legyen, a szektából választott nekem egy fiút… Mai eszemmel már nem is értem, hogy mehettem mindebbe bele, annyira a bűvkörébe vont, hogy tehetetlennek éreztem magam – mondja Renáta.



Házasságba kényszerítette a kétgyermekes anyát és a fiatal férfit

- Mónika csoportos lelkiutakat szervezett, amiken mindig történt valami… Egyik alkalommal kitalálta, hogy a szektából az egyik fiút nekem teremtették, és ő életem párja, amit a szellemvilág is elismer. A fiúval megbeszéltem, hogy nem akarunk egymástól semmit. De a visszaúton ezt Móni megtudta és balhét rendezett. Azt mondta:

„Dolgotok van egymással! Reni, nem küldheted őt el!

Mivel annyi ideig mondogatta, több hónapig együtt voltunk. Odáig fajult a történet, hogy a fiúval felmondatta Leányfalun az albérletét, majd elérte, hogy hozzám költözzön.

Mivel nem bírtuk elviselni egymást, ezért folyton különváltunk, de ezt egyfolytában ellenezte Mónika. A parancsa az volt, hogy a legnagyobb titokba házasodjunk össze a városházán. Persze, ez teljes téboly volt. Ott tartottam, hogy könyörögtem a szellemnek, Augustónak, hogy nem akarok összeházasodni, de ő azt mondta: „Õ látja, nekem ez lesz a jó!”- Olyannyira nem volt fontos egyikünknek sem a fiúval az esküvő, hogy még az anyakönyvi kivonatot is ott hagytuk a városházán…
 

A történet döbbenetes folytatását a csütörtöki Ripost napilapban találod! 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.