RETRO RÁDIÓ

Soros esetében nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre

Soros esetében nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 03. 05. 09:00

Kovács Zoltán szerint Soros György magyar-amerikai nagybefektetõ már két évtizede politikai szereplõvé is vált.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC brit közszolgálati televízió HardTalk című interjúműsorának hétfői adásában kijelentette: Soros György megnyilatkozásait, a hozzá kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységét, vagy az Európával kapcsolatos elképzeléseinek fő közvetítő eszközét, a Project Syndicate médiaportált megtekintve "nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre".

Kovács Zoltán szerint Soros György intézményi hálózata komoly hatalmat gyakorol, anélkül, hogy valaha is választói felhatalmazást kapott volna erre.

Arra a riporteri felvetésre, hogy ezek civil társadalmi szervezetek, amelyek az emberi jogok érvényesítésének szószólói, az államtitkár kijelentette: a Soros Györgyhöz köthető nem kormányzati szervezeteknek a magyar kormány nézete szerint semmi közük a civil társadalomhoz. Hozzátette: a civil társadalom alulról építkezik, és ilyen szervezetekből Magyarországon jelenleg 65 ezer működik.

Arra a felvetésre, hogy Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a BBC-műsornak nyilatkozva a szervezet kormányzati zaklatásáról és munkájának akadályoztatásáról számolt be, Kovács Zoltán úgy reagált: a kormány "vitában áll pár tucat szervezettel, de ezeknek a szervezeteknek nincs közük az alulról építkezéshez, nem az emberek akaratát testesítik meg".

Kovács Zoltán szerint a három évvel ezelőtti migrációs válság óta egyre nagyobb a távolság "a nyugat-európai balos-liberális politikai elit" és a tagországok választói között. Hozzátette: ezt a rést be kell zárni, mert ha még tovább szélesedik, romba döntheti az Európai Uniót.

Az államtitkár cáfolta, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) távozott volna Budapestről. Úgy fogalmazott: a CEU tevékenységének az az eleme távozott, amely nincs összhangban a magyar joggal.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.