RETRO RÁDIÓ

Borzalom Tolna megyében: saját lányát kényszerítette szexre a férfi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 24. 09:45

Még csak 11 éves volt a kislány, amikor az õcsényi férfi elõször megerõszakolta.

Az Egyesült Királyságban elfogták, majd tavaly nyáron átadták a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának azt az európai elfogatóparancs alapján körözött 41 éves őcsényi férfit, aki 14 éves lányával a gyermek 11 éves kora óta létesített szexuális kapcsolatot a kislány akarata ellenére.

A nyomozás adatai szerint a férfi hetente több alkalommal fenyegetéssel és erőszakkal kényszerítette szexuális együttlétekre a kislányt. Rendszeresen megalázó élethelyzetekbe hozta a gyermekét, továbbá erotikus tartalmú beszélgetéseket folytatott vele telefonon. Emellett arra próbálta rávenni, hogy ő is készítsen ilyen felvételeket.

A rendőrök a férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A Szekszárdi Járásbíróság pedig azonnal rács mögé is vágta.

Szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint gyermekpornográfia elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állítják most bíróság elé. Akár 22 évet is kaphat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.