RETRO RÁDIÓ

Pénzt és szexet kapott híveitől a teskándi Jézus

Pénzt és szexet kapott híveitől a teskándi Jézus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 28. 07:40

Luxusautókat, álomházat és több nyaralót is vehetett a rászorulóknak szánt adományból egy, a Zala megyei Teskándon élõ 65 éves férfi, aki azt állította: õ Jézus reinkarnációja. Volt hívei szerint olyan szektát hozott létre, melynek lányait gyógyítás helyett agykontrollal és lelki zsarolással csalta az ágyába. A Ripost-nak két érintett is megdöbbentõ dolgokat mesélt.

„Jézus reinkarnációja vagyok!”

– hirdette híveinek a Teskándon élő férfi, aki több mint 300 fős szektát épített ki, melyben jelenleg is – állítása szerint – spirituálisan gyógyítja a megszállott híveit. A %Ripost% azonban megtudta, hogy fiatal híveivel gyógyítás helyett szexel, az adományokra szánt pénzt pedig magára költi.



Behálózta a fiatal lányokat
A %Ripost% információi szerint a teskándi férfi a lepukkant jánkahegyi házában, illetve hívei lakásán tartott csoportos megbeszéléseket, szeánszokat, melyeken a betegséggel küszködő, gyógyulni vágyó hívőknek esélyük nyílik arra, hogy a „mesterrel” – akár 8 ezer forintot fizetve neki – 20 percet kettesben tölthettek, mely a férfi állítása szerint a gyógyulásukat szolgálta. Sokszor ezek során hálózta be az általa kiválasztott lányokat, akiket – elmondásuk alapján – agykontrollal befolyásolt, majd szexuális kapcsolatra késztetett.

„A szeánszain be kellett csuknunk a szemünket, miközben ő arról beszélt, hogyan legyünk jobb emberek, a világvégén pedig csak ő tud majd menteni minket. Miközben hallgattam, teljesen átvette az agyam fölött az irányítást. Ha tettem valamit, az jutott eszembe, mit szólna a mester, ha megtenném… – kezdte lapunknak Rebeka (késérése a nevét megváltoztattuk), majd így folytatta:

„Egy alkalommal félrehívott és a házába invitált. Azt hittem, félrement az életem és segíteni akar, ám a harmadik találkozás alkalmával azt mondta: csókoljam meg! Tudtam, hogy meg fog történni a csók és kérésére a szex is. Szinte hallottam, hogy

„ha ezt az Úr kéri tőlem, mégsem mondhatok nemet!”

Öt alkalommal voltunk együtt. Nagyon megalázó volt, de úgy éreztem, hogy a gyógyítások mellett a kevés szabadidejét is rám szánja és én milyen jogon kérném ki, hogy ezen változtasson.


S hogyan bukott le az álgyógyító?


Mindig azt mondta, azért nem tudunk együtt lenni, mert mennie kell a kórházba gyógyítani! Miközben egymást váltottuk a lányokkal… Akkor derült fény az egészre, amikor az élettársa, akit a segítő angyalának állított be, megunta, hogy folyamatosan megcsalja, és mindent elmondott nekünk, híveknek – magyarázta Rebeka.

 

„Kiderült, hogy a „mester” Teskándon egy igazi palotában élt, luxuskörülmények között, amit az adományokból épített fel…

De ne hidd, hogy itt véget ér a teskándi Jézus története! További izgalmas részleteket találsz a hétfői Ripost napilapban! Keresd az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.