Létrehozva: 2019.01.10.

Boncteremben gyakorolt a sziámi ikreket szétválasztó orvos

Dr. Csókay András, a Honvéd Kórház idegsebészeti osztályának vezetõje vezeti annak a nagy mûtétnek az idegsebészeti részét, amire most készítik fel a kétéves bangladesi ikreket, és amelynek során teljesen elválasztják a két kislány agyát. Közben Nigériába is készül, ahol több mûtétre várják. - Saját üdvösségünket mások szolgálatán keresztül érhetjük el - mondja az idegsebész, aki interjút adott a Ripost-nak.

Magyarországra érkeztek Bangladesből a kétéves sziámi ikrek, hogy itt készítsék elő őket arra a nagy műtétre, amelynek során az ön vezetésével teljesen szétválasztják a koponyájukat, az agyukat. Mekkora az esély a sikerre?

Egy nagyon nehéz és fontos műtétsorozaton már túl vagyunk, dr. Hudák István idegsebész kollégám vezetésével sikerült elvégezni a fő agyi szállítóér-hálózat érpályán belüli, ún. endovaszkuláris úton történő kétlépcsős szétválasztását Bangladesben tavaly februárban és augusztusban, összesen 14 órás műtéttel, az eddigiektől teljesen eltérő új módszerrel, ami imádság közben jutott eszünkbe.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány most arra a döntésre jutott, hogy a következő szakasz, amit dr. Pataki Gergely plasztikai sebész kollégám vezet, itthon történjen, mivel 3-4 hónap szabadságunk nincs, hogy Dakkába utazzunk.

Közös Alma Materünk, a SOTE befogadott minket erre a műtéti sorozatra, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Az agy és a koponyacsontok végleges szétválasztásához alapos vizsgálatok szükségesek, majd a bőr és a koponyán kívüli lágyrészek nyújtásához Gergely által tervezett, személyre szabott speciális plasztikai sebészeti szövettágító rendszereket kell beültetni. Az egyetem vállalta, hogy diagnosztikai eszközparkkal és támogató orvosteammel segíti az alapítvány orvosait. Ki kell emelnünk a rektor úr és a gyermekklinika vezetőjének, valamint a gyermek anesztézia és MR centrum vezetőjének a segítségét, nem megfeledkezve az ortopédiai és a gyermekklinika orvosi és ápolói teamjéről, amely mögöttük áll. Ez a szakasz körülbelül száz-százötven napot vesz igénybe. Az agy és a koponya végleges szétválasztására ezután kerülhet sor.

Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy idáig eljutottunk, és imádkozunk a sikerért valamint az újabb ötletekért, mert az eddigiek is így születtek. Ennél többet a kilátásokról most még nem mondhatok.

 A végső szétválasztó műtétet is itt, Budapesten végzik el?

 Erről még nem született döntés.

 Ki finanszírozza ezt a bonyolult műtétsorozatot és a család budapesti tartózkodását?

 Mi missziós kollégáimmal természetesen fizetség nélkül dolgozunk. A műtéteket és a család itt-tartózkodását az alapítvány fedezi az alapítvány kuratóriumának felajánlásaiból, adományokból, támogatásokból. A Semmelweis Egyetem eszközparkjának és orvosteamjének a rendelkezésre állása is óriási segítség.

Összefogásra és Isten segítségére van szükség.

 Ha te is kíváncsi vagy arra, hogy miért halott embereken gyakorol a  sziámi ikreket szétválasztó orvos és mit szól a felesége a missziós munkához, akkor keresd a %Ripost% napilapot csütörtökön az újságárusoknál!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek