A Tamási Rendőrség két pári lakos ellen folytatott eljárást, ugyanis egy helyi házat szinte teljesen kifosztott.
A hatóág egy 38 éves férfit és egy 15 éves fiút gyanúsít, akik 2018. április 4-én, valamint az ezt megelőző időben egy pári ház tetőszerkezetéről cserepeket dobált le és tört össze, valamint tetőlécet illetve nyílászárókat lopott el. Utóbbival mintegy 120 000, míg a rongálással közel félmillió forintot okoztak - írja a police.hu.
Az eljárás során mind a két elkövető szabadlábon védekezhet.