RETRO RÁDIÓ

Horror négyzetméteráron kelt el Budapest legkisebb lakása

Horror négyzetméteráron kelt el Budapest legkisebb lakása
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 09. 09:35

Pajzán dolgokat láttak annak a csöppnyi budapesti lakásnak a falai, amit most vásároltak meg 8 millióért. A mindössze nyolc négyzetméteres otthon egy ingatlanszakértõ szerint a legkisebb jelenleg a fõvárosban, viszont négyzetméteráron az egyik legdrágább.

Megtalálta a %Ripost% Budapest legkisebb lakását, amely luxuslakásokat megszégyenítően magas, 1 millió forintos négyzetméteráron cserélt gazdát. A mindössze 8 négyzetméteres kis otthon egyébként kitűnő helyen fekszik, a XIII. kerületben, a Szent István park és a Nagykörút közelében. Egészen pontosan a Pannónia utcában.

Augusztusban egy önkormányzati liciten jutottam hozzá a lakáshoz –

kezd a történet mesélésébe Balázs Ildikó. Az irodalomtörténész hölgy elmondása szerint 2,75 millió forint volt a kikiáltási ár, ő pedig 6,3 millióért vette meg.

„A 90 éves anyukámnak vásároltam, akit vidékről költöztettünk Pestre, de sajnos annyira leromlott az állapota, hogy nem költözhetett be ide egyedül” – mondja Ildikó, aki megosztotta velünk a kis helyiség érdekes múltját is.

„A ház 1928-ban épült. Zömében egyedülálló férfiak laktak itt 25 négyzetméteres garzonlakásokban, amelyek szállodaszerűen nyíltak a folyosóról. Minden szinten egy-egy nyolc négyzetméteres takarítóhelyiséget is kialakítottak, ahol a felszerelést tárolták a házban napközben dolgozó takarítónők, igény esetén pedig szexuális szolgáltatást is nyújtottak a férfiaknak ott. Így elég jó energiákkal rendelkezik ez a kis lakás” – mosolyodik el Balázs Ildikó, aki három hónap alatt 1,7 millió forintot keresett a kis lakáson.

Elmondása szerint az új tulajdonos rövid távú bérbeadásra vásárolta meg a félszobából és egy kis fürdőből álló lakást.

„Rezsi alig van. 4700 forint a közösköltség, amely tartalmazza a házközponti fűtést, a szemétszállítást és a hideg-meleg vizet is. Az EON-nal is szerződtem, de csekket még nem is kaptam, mert nem használtuk a kis rezsót” – mondja lapunknak Ildikó.

 

„Ez a parányi ingatlan nagyjából két hónap alatt el is kelt. Én nem hallottam mostanában ennél kisebb méretű eladó lakásról” – mondta a %Ripost%-nak Mécs Tímea.

Az ingatlan referens szerint a kis méretű, 20-25 négyzetméteres lakások után a másfél szobás panelek a legkeresettebbek. Mécs Tímea úgy véli, a kertes házak hátrányára nőtt az utóbbi időben igen jelentősen a panelek ára, főleg a szigetelt házakban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.