RETRO RÁDIÓ

Így búcsúzik halott gyermekétől az első újszíves kislány anyukája

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 10. 03. 08:45

Váratlanul meghalt az a magyar kislány, aki 2012-ben, hosszas várakozás után kapott új szívet háromesztendõsen...

A születése utáni második napon derült ki, hogy valami baj van: összetett szívfejlődési rendellenességgel jött a világra. Huszonkét hónapos volt, amikor először megműtötték, majd néhány héttel később ismét kórházban volt. Ezután 287 napot töltött műszíven, ennyit kellett várakoznia, hogy új szervet kaphasson. Édesanyja, aki folyvást attól rettegett, hogy kishúga után a lányát is elveszíti a szörnyű betegség miatt, most teljesen összetört a gyásztól.

Mély fájdalommal tudatom kedves ismerőseimmel, rokonokkal, hogy a mi gyönyörű hercegnőnk, a mi gyémántunk ma 16:08 perckor angyalka lett, elment tőlünk! Szívünkben örökké élsz egyetlen virágszálam, mindig velünk maradsz!” – írta búcsúsorait Facebookján hétfőn az édesanya.

A család 6–7 éve is nagyon nehéz anyagi körülmények között élt, még az is gondot okozott, hogy megoldják az utazásokat a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe. Még lakást is kerestek Budapesten, hogy ne kelljen megtenniük folyton a majdnem 300 kilométert, írja a Bors. Kezelőorvosai szerint a gyerek immunrendszere olyan volt, mint egy „túlfűtött gépezet”, a szervezete erősen harcolt az új szív ellen, emiatt speciális, műtét utáni kezelést igényelt. Ám végül néhány hét után hazaengedték. Azt, hogy most, hat évvel később, végül mi okozta a kislány halálát, egyelőre nem tudni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.