RETRO RÁDIÓ

Fordulat a csolnoki gyilkosság ügyében: így történhetett a késelés

Fordulat a csolnoki gyilkosság ügyében: így történhetett a késelés
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 09. 30. 19:15

A gyanúsított ügyvédje elmondta, G. Krisztián önvédelembõl ölt.

Ahogy azt a %Ripost% is megírta, emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 32 éves férfi ellen. A gyanú szerint G. Krisztián pénteken egy csolnoki kocsma előtt szóváltásba került egy ismerősével és leszúrta a férfit, aki meghalt. A Tények úgy értesült, egy pulóver miatt vesztek össze.

A gyanúsított ügyvédje azonban a %Ripost%-nak azt mondta, önvédelemből történt a késelés. Dr. Böröczky Kornélia elmondása szerint G. Krisztián a munkabére miatt ment el autóval Csolnokra. A sértettel valóban volt nézeteltérése, amit rendezni szeretett volna, ám a másik férfi azonnal nekitámadt. Az a hír viszont nem igaz, hogy 26 ezer forintot követelt volna a férfitól.

"Az ütésváltást követően ügyfelemet a tömegből valaki gázspray-vel lefújta, majd a tömeg nekiesett. Ütötték, rúgták, leköpték. Valaki sörösüveggel többször fejbe verte, amelynek következtében ügyfelem agyrázkódást és nyaki gerinc sérülést szenvedett" - közölte az ügyvédnő.

A férfi hiába kérte, engedjék elmenni, a tömeg tovább ütötte, még az autóját is megrongálták.

"Ekkor vette elő a nála lévő horgászkést annak érdekében, hogy ezzel a tömeget visszaszoríthatja annyira, hogy beülhessen az autójába és elmehessen. Sajnálatos módon azonban a kés látványa nem gyakorolt visszatartó erőt a felbőszült tömegre, így amikor ismételten támadóan léptek fel ügyfelemmel szemben, a nála lévő késsel egy alkalommal egy szúró mozdulatot tett" - mondta Dr. Böröczky Kornélia.

Az ügyvéd azt a híresztelést cáfolta, hogy G. Krisztián bódító- vagy kábítószer hatása alatt állt volna, és hangsúlyozta, hogy védence saját testi épsége megvédése miatt cselekedett.

 
 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.