Sokkoló pillanatok: tévében ismerte fel az őt üldöző gyilkost Péter

Péternek gyermekként rémálmai voltak, de az azóta eltelt évtizedek alatt is sokszor kísértette egy ijesztő, sápadt arc. Tizenhárom éves volt, Budán élt a családjával. A suliból hazafelé egy férfi elkezdte követni.

– Egy másik iskolával szemben álldogálva a Déli pályaudvar közelében szúrt ki. Visszanéztem a szemem sarkából, azonnal éreztem, hogy követ – kezd bele a Borsnak a hajmeresztő történetbe az ötvenes évei elején járó férfi.

– Gyorsabbra vettem a tempót. Csak a pár méter elő­nyömnek és a gyorsaságomnak köszönhettem, hogy nem ka­pott el, de egészen hazáig kö­vetett. Egy pillanatra szem elől té­vesztett, felment az első emeletre, és mire meglátott a magasföldszinti ajtónk előtt, édesapám szerencsére ajtót nyitott nekem. Nagyon elszánt lehetett, mert még ekkor sem tágított. Úgy tett, mintha a szomszédhoz szeretne becsöngetni. Apám aztán kiment, de a férfi ekkor meglódult, és apu nem tudta elkapni – mondja Péter, aki a történtek után később sok járókelőben vélte felfedezni tá­madóját. Az eset olyan traumát okozott a vékony, törékeny, ezért a koránál kicsit fiatalabbnak tűnő fiúnak, hogy többet nem mert azon az útvonalon hazamenni. A rejtélyes idegen szőrén-szálán eltűnt, majd a senkivel össze nem téveszthető, falfehér arca egy tévéműsorból köszönt vissza majdnem negyven évvel később. Pár éve gyermekgyilkossági ügyekről beszélgettek az egyik bűnügyi mű­sorban egy 80-as években hí­ressé vált nyomozóval, aki a felvételek közben lapozgatta régi ügyei aktáit.

– Egyszer csak ott volt az az arc, amit ezer közül is felismernék, hiszen az ajtónk előtt nézett a szemembe majdnem 40 éve – mondja most is döbbenettel Péter. 

A férfit Bencsik Lászlónak hívták, és 1982 januárjában megfojtott egy 8 éves kisfiút egy tízemeletes újpesti panelház tetőkijáratánál. A büntetett előéletű 32 éves férfi áldozatának nem volt akkora szerencséje, mint Péternek. Az ugyancsak iskolából ha­zafelé tartó Tamást leszólította, a kisfiú pedig beleegyezett, hogy Bencsik hazáig kísérje. A beteges férfi beszállt vele a liftbe is, Tamás sorsa pedig megpecsételődött. Az újpesti gyermekgyilkost halálra ítélték és kivégezték, így Péter szerencsére nem is találkozhatott volna vele többet.

Õ azonban egészen eddig nem tudta, és rengetegszer kísértette az a be­esett, érzelmek nélküli arc. Azóta nem tud szabadulni a tudattól, ő lehetett volna a következő áldozata.