
Orbán Viktor marad a Fidesz élén, és Európa legnagyobb jobboldali szövetségét építi tovább
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostBár már nem tagja az Országgyűlésnek a volt miniszterelnök, továbbra is a Fidesz élén áll, és a párt teljes szervezeti megújítását irányítja. Orbán Viktor európai szerepe is erősödhet: a héten a Patrióták Európáért brüsszeli csúcstalálkozóján vesz részt.
A Fidesz szombati kongresszusán személyi kérdésekről és a párt jövőjét meghatározó szervezeti átalakításokról is döntött. A küldöttek újabb egy évre pártelnökké választották Orbán Viktort, aki gőzerővel dolgozik a hazai és az európai jobboldal megerősítésén.

A párt nemzetközi kapcsolatrendszerének erősítését szolgálja az is, hogy hamarosan létrejön a Fidesz Európa Klubja. A kezdeményezésen Bóka János korábbi európai uniós ügyekért felelős miniszter dolgozik, míg a Patrióták Európáért európai pártcsaláddal továbbra is Orbán Viktor tartja a kapcsolatot.
A volt miniszterelnök már a héten Brüsszelbe utazik, ahol június 17-én részt vesz a Patrióták Európáért vezetőinek találkozóján. A tanácskozáson több európai jobboldali politikussal, köztük Andrej Babiš cseh politikussal egyeztetnek az Európai Tanács csúcstalálkozója előtt. Orbán Viktor a tervek szerint nemzetközi sajtótájékoztatót is tart a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli irodájában. A Patrióták Európáért képviselőcsoport 2024-ben alakult meg és a formáció mára az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciójává nőtte ki magát. Orbán Viktor nem vette fel országgyűlési mandátumát, de a hazai és az európai jobboldal érdekében továbbra is dolgozik.
Orbán Viktor európai befolyásoló erejére hívta fel a figyelmet hívta fel a figyelmet Dave Keating amerikai születésű, Brüsszelben dolgozó újságíró és EU-szakértő is. A France 24 riportere nemrég megjelent elemzésében arról írt, hogy Orbán Viktor továbbra is jelentős befolyással rendelkezik az európai jobboldalon. Keating szerint figyelemre méltó, hogy a korábbi magyar kormányfő hivatalos tisztség nélkül is kiemelt szereplője maradt a Patrióták Európáért mozgalomnak, és részt vesz annak stratégiai egyeztetésein.
Az elemzés rámutat: miközben Magyar Péter miniszterelnökként először vesz részt az Európai Tanács ülésén, Orbán Viktor egy másik politikai térben építi tovább befolyását. A szerző szerint a Patrióták Európáért a kontinens egyik legfontosabb szuverenista politikai központjává vált, amelynek Orbán továbbra is meghatározó alakja. A volt miniszterelnök nemzetközi súlyát több nemzetközi rangsor is érzékelteti. A Politico tavalyi, Európa legbefolyásosabb személyiségeit bemutató listáján a 12. helyen szerepelt. A rangsorban olyan politikusokat előzött meg, mint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vagy Emmanuel Macron francia államfő, miközben az első helyet Donald Trump foglalta el.
A Fidesz kongresszusának döntései és Orbán Viktor közelgő brüsszeli szereplése egyaránt azt jelzik, hogy a párt egyszerre készül a hazai politikai kihívásokra és kívánja erősíteni nemzetközi kapcsolatrendszerét. A szervezeti átalakítások a következő hónapokban kezdődnek meg, miközben Orbán Viktor az európai konzervatív és szuverenista együttműködés egyik meghatározó szereplőjeként folytatja politikai tevékenységét.
Orbán Viktor többször bizonyította: megéri nagyot álmodni:






