RETRO RÁDIÓ

Figyelmeztetnek! Ezeket a termékeket hívja vissza a Lidl

Figyelmeztetnek! Ezeket a termékeket hívja vissza a Lidl
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 11. 22:10

Egyenesen a gyártó számolt be a problémáról.

A Vivienvíz Kft. visszahívja az általa gyártott Lupilu elnevezésű szénsavmentes ásványvizeket, melyeket a Lidl saját márkás termékként kínál a vásárlóiknak – közölte a gyártó.

Az ok nem más, mint hogy a Vivienvíz Kft. literes kiszerelésű, március 27-én gyártott és minőségét 2019. március 27-ig megőrző Lupilu szénsavmentes ásványvize az utóellenőrző vizsgálatokon ellentétes eredményt mutatott.

Emiatt az Országos Közegészségügyi Intézettől kontrollvizsgálatot is kértek, ennek eredményeiről a cég a közvéleményt is tájékoztatni fogja.  Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a szakorvosi vélemények szerint egészséges szervezetben a víz jellemzően nem okoz problémát! A Lidl vizsgálata során talált baktérium a környezetben, vizesblokkokban, sőt az emberi bőrön is jelen van.

Elmondták azt is, hogy a termék áprilisban került fel a polcokra, ám azóta semmiféle visszajelzés vagy panasz nem érkezett.

A gyártó kitért arra is, hogy a saját laboratóriumában a Lupilu saját márkás terméket a gyártás során háromóránként ellenőrzik, valamint a késztermékeket rendszeresen vizsgáltatják akkreditált laboratóriumokban is. A Lupilu termékek gyártása esetén minden tételnek akkreditált mérési eredménnyel kell rendelkeznie.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.