RETRO RÁDIÓ

Ezért változott meg durván a gyümölcsszezon

Ezért változott meg durván a gyümölcsszezon
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 02. 14:00

Csak kapkodja az ember a fejét a piacon: az ilyenkor sláger szabadföldi szamócát már alig találni, viszont már most rogyásig vannak a ládák kajszival, õszivel és nektarinnal, holott ezek tavaly is csak jóval késõbb értek be.

Elfelejthetjük a naptárt, ha gyümölcsöt szeretnénk venni!

Előbb kezdődött a nyár, előbb értek be a szezonális gyümölcsök. Olyannyira, hogy a nyár eleji slágernek számító szamóca erősen kifutóban van, ahol van, ott is szezonvégi, még a tavalyinál is alacsonyabb áron mérik.


Meggyből és cseresznyéből már most bőven akad, pedig azok általában kicsit később érnek! S akkor még nem beszéltünk a kajszi- és az őszibarackról, no meg a nektarinról! Ezek ugyanis tavaly június közepén, illetve végén jelentek csak meg a piacon. Igaz, a mostaninál jóval olcsóbban!

A kajszibarack gyakorlatilag kétszer annyiba kerül, mint egy éve, amikor a szezon elején 550-700 forint között mozgott az ára, szemben a mostani 1200-as kiírással. A kilónként 980 forintért mért őszi és a kopaszbarackért pedig másfélszer többet kérnek, mint tavaly, amikor 598 forint szerepelt az ártáblán.

Előbb kezdődött a szezon, ugyanakkor hetekkel előbb is ér véget, hiszen ezek a termékek csak adott ideig állnak el

 

– mondja a %Ripost%-nak Hunyadi István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács szakmai igazgatója.

Angyal István, zöldséges kerek perec kijelenti: – Olyan, hogy szezon, ma már nincs. Míg korábban megvolt a gyümölcsök rendes érkezési sorrendje, most három-három és fél héttel előbb, egymásba csúszva jönnek. Az eper időszaka például hihetetlenül gyorsan lement, van még, de ez már nem ugyanaz – magyarázza lapunknak.


A másik standon dolgozó Nagy Géza is hasonló véleményen van. – Minőségben jó a mostani felhozatal, de a nagy meleg miatt nagyon oda kell figyelni, mert hamar szottyad a lédús áru. Szerencsére a meggy, a barack és a maradék eper is jól fogy.

 

A furcsa helyzet kapcsán aggasztó dolgokra hívták fel a vevők a figyelmet, ahogy az is érdekes kérdés, miképp lehet tele a piac barackkal, ha azok jó részét a hírek szerint elverte a jég? Mindezekről bővebben is olvashatsz a szombati %Ripost% napilapban. Keresd az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.