Létrehozva: 2018.05.31.

Megható! Különös módon búcsúztatta családja a sólyi kislányt

Édesapja direkt Adrienn miatt döntött úgy, hogy odacsempészi a temetésre a mindössze 8 évesen meggyilkolt kislánya kedvencét.

Szerző Ripost

Elfogytak a szavak – szerdán utolsó útjára indult a nyolcévesen elhunyt Adrienn. Ahogyan azt korábban a %Ripost% megírta, jégvarázsos koszorúval búcsúztatta családja a Sólyon brutálisan meggyilkolt kislányt.

– Emlékfotót is készítettünk: szintén az ő szép arca és a kedvenc meséje díszeleg ezen is. Ezt a képet fogjuk a koporsója elé helyezni...

– mondta a %Ripost%-nak Győző, a lány édesapja.

 

Délután két órakor kezdődött a gyászmise, és háromkor vitték Adriennt a végső nyughelyére.

A 8 éves H. Adrienn május 18-án tűnt el. A vilonyai zsilipnél találták meg a holttestét, amin brutális gyilkosságra utaló nyomok látszódtak. A 16 éves F. Ferencet gyanúsították meg az emberöléssel, a fiú beismerő vallomást tett.

origo.hu

Több száz szurkoló tüntetett, a magyar bajnokcsapat edzőjének kirúgását követelik

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos