
Feljelentette fia iskoláját Molnár Norbert, mert a kilencéves gyereket nem látták el, amikor társai kilökték a hintából, és megsérült. Orvosi segítséget sem hívott hozzá a pedagógus, pedig, mint késõbb kiderült, szétszakadt a szája, mûteni kellett. Az igazgató szerint a tanár nem hibázott, amikor a hozzátartozót értesítette.
Szétszakadt, véres szájjal feküdt a kilencéves Molnár Bence a játszótér homokkal és betonnal borított területén, de senki nem sietett a segítségére. A salgótarjáni fiú osztálya egy helyettesítő tanár gondjaira volt bízva, a játszótéren játszottak. Bence a két társával hintázott, amikor váratlanul olyan erősen kilökték a hintából, hogy másfél métert repült. Miután észrevették, hogy a földön fekszik és csupa vér, a tanárnő egy diákkal visszaküldte az iskolába, hogy hozza rendbe magát. Bence nagyon megijedt.
![]()
Ott feküdtem percekig a földön, senki sem segített rajtam
– mesélte a %Ripost%-nak. - Éreztem, hogy ömlik a vér a számból, rá a pólómra. A seb nagyon égetett és fájt. Amikor végre odajött a tanár, csak annyit mondott, hogy ne sírjak, hanem menjek vissza az osztályba, és mosakodjak meg.
![]()
Édesapja éppen Budapesten dolgozott, amikor ez történt.
"A húgom hívott fel, hogy Bence megsérült, érte kell menni az iskolába. Azt hittem, hogy egy kis karcolás, ha nagyobb lenne a baj, akkor engem hívtak volna" – mondta a %Ripost%-nak az édesapa. "A húgom szólt, amikor hazavitte a gyereket, hogy orvoshoz kéne fordulni, csúnya a sebe. Rohantam haza, de arra a látványra, ami fogadott,nem voltam felkészülve… Bence arca addigra feldagadt, a szája szó szerint le volt szakadva és tele volt homokkal, gennyes és gyulladt volt már. Azonnal bevittem a sürgősségire..."
Hogy mi történt Bencével, és a fiú iskolája hogyan reagált a balesetre, az kiderül a szerdai Ripost napilapból!






