RETRO RÁDIÓ

Fordulat a negyedikről kizuhant kislány ügyében: erre az apa sem számított

Fordulat a negyedikről kizuhant kislány ügyében: erre az apa sem számított
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 03. 08. 06:45

Eddig úgy tûnt, a 3 éves Panna egyedül volt otthon, amikor a tragédia történt. Most ez a teória megdõlhet!

Egyre megdöbbentőbb részletek derülnek ki: Panni édesapja, Tamás is arra gyanakszik, hogy gyermeke mellett még valaki vagy valakik ott voltak az otthonukban, amikor a kicsi kiesett a negyedikről, és meghalt.

Csak kapkodom a fejemet, hiszen számomra is minden­nap valami új dolog derül ki Pannikám halálával kapcsolatban – kezdte a megtört apa, Tamás. – Mindig az igazat mondtam a nyomozóknak. Aztán szembesülnöm kellett vele, hogy a lányom édesanyja megbukott a hazugságvizsgálaton: ez sokkoló volt.

Most pedig még az is elképzelhető, hogy nem is egyedül volt Panna, amikor kizuhant.

Ezt támasztja alá az is, ami már a korábbi szakértői vizsgálatoknál is felmerült: a bukóablakot nehéz volt kinyitni még egy felnőtt számára is. Azt is csak nemrég tudtam meg, hogy előfordult máskor is, hogy Panni keresztanyja nem egyedül volt a lakásunkban, mialatt a gyerekre vigyázott! Remélem, kiderül a teljes igazság! – mondta Tamás a Blikknek.

Az orvos szakért­ő a k­is­lány szer­ve­ze­tében olyan men­nyiségű alkoholt talál­t, ami nem származhatott az újraélesztéséhez szükséges gyógyszerekből. Így az is nyitott kérdés még, hogy Panna hogyan jutott szeszhez: egyedül ivott-e bele egy pohárba, vagy valaki megitatta az alkohollal? A kirendelt szakértő azt is vizsgálta, hogy az alkoholtól bódult kislány egyedül fel tudott-e mászni az ablakba, majd kimászni rajta.

A szakértői vélemény megváltoztathatja az ügy kimenetelét – mondta dr. Lichy József, az apa ügyvédje.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.