
Pénzért az ember sok mindenre képes. Tartozása miatt árulta el Prisztázs Józsefet legjobb barátja...
1996. november 1-jén Prisztás Józsefet egy bérgyilkos fejbe lőtte a Ladik utcában, majd biciklivel elmenekült. Prisztás dúsgazdag vállalkozó hírében állt, az éjszakai életben is ismert volt. Állítólag milliárdos vagyont halmozott fel, és persze, többekkel is konfliktusban állt.
![]()
Meghalnia azért kellett, mert összetűzésbe került az Energol Rt.-vel és annak marketingigazgatójával, P. Tamással. Bár P. végig tagadta, hogy ismerték volna egymást, egy tanúvallomás szerint épp a gyilkosság előtt „feloldhatatlan anyagi ellentétek kerültek elő” köztük.
Prisztásnak nem volt testőre, mert úgy gondolta, senki nem mer hozzányúlni. „Én vagyok a Prisztás Józsi, minek nekem testőr?” – hangoztatta. Akkor sem volt vele más, csak a barátja, F. Ferenc, amikor elindult utolsó útjára, a Ladik utcai ingatlanirodába. Mint később kiderült, a jó barát milliókkal tartozott Prisztásnak, emiatt árulta el P.-nek, hogy hol tud rajtaütni későbbi áldozatán. Ráadásul a leszámolás után évekig havi félmillió forintot kapott a hallgatásáért.
A gyilkosságért P. Tamás és az elkövető H. István is jogerősen 15 év fegyházbüntetést kapott 2016 májusában. Mivel F. Ferencet mint bűnsegédet egyszer felmentették, ő fellebbezhetett, de a Kúria 2016 novemberében végül jogerősen 10 évet szabott ki rá - írja a Blikk.







