
Hiába dolgozott éveket a mozgássérült Norbert az otthonáért, egy robbanás miatt az egész elveszett. Most a vállát nyomja az adósság és úgy érzi, átverték. Gondosan biztosítást kötött ugyanis felújított otthonára, de csak az önkormányzati vételárat kapta meg, ami nem elég egy másik lakásra.
Hajléktalan sorsra jutott a 28 éves, mozgásában korlátozott fiatalember, Naár Norbert. Öt év után végre sikerült megvásárolnia szülőfalujában, Tokodon álmai lakását, de balszerencséjére csak három hónapig tudta élvezni. A lakást az önkormányzattól kedvezménnyel vehette meg, és szépen felújította, elővigyázatosságból pedig megkötötte rá a legmagasabb lakásbiztosítást, amit egy évre előre egy összegben ki is fizetett.
![]()
Három hónappal később a fölötte lévő lakásban felrobbant egy gázpalack, a ház – így az ő lakása is - lakhatatlanná vált.
- Rengeteget dolgoztam azért, hogy végre saját otthonom legyen – mondja szomorúan Norbert. - Családi összefogással és szakemberekkel felújítottuk a lakást, majd megkötöttem rá a legmagasabb összegű biztosítást, 9 millió 214 ezer forintra. Ennek alapján számolták ki az éves biztosítási összeget, amit be is fizettem. A baleset napján otthon voltam, mert nagyon fájt a gerincem. Reggel kilenc óra körül az egyik barátom bekopogott, hogy menjek el vele egy közei szomszédhoz segíteni.
![]()
Miután elindultunk, hirtelen egy hatalmas robbanást hallottunk. Visszanézve azt láttam, hogy kiszakad az enyém fölött lévő lakás tűzfala. Rohantunk vissza, hívtuk a tűzoltókat. A robbanás és az oltás során teljesen használhatatlanná vált a lakásom. Összeroppantam. A szemem láttára dőlt össze az otthonom, amiért évekig dolgoztam, amiről olyan sokat álmodoztam!
De ez még csak a kezdet volt, ezután jött az újabb csalódás.
- Miután a biztosítónak beküldtem a szükséges papírokat, mindössze egymillió forint kárösszeget állapítottak meg a több mint 9 millió helyett, abból eddig 580 ezret utaltak el.
![]()
Ezt azzal indokolták, hogy a szerződés aláírásakor nem adtam információt nekik arról, hogy én az ingatlant mennyiért vásároltam meg. De könyörgöm, amikor megkötöttük a szerződést, nem kérdezték, mennyiért vettem a lakást! Akkor szó nélkül befizettették velem a magas összegre az éves biztosítási díjat! Pontosan tudták azt is, hogy felújítottam az otthonom, a biztosítótól ki is jött valaki, és megnézte, lefotózta az ingatlant. Én érzem becsapva magam!
Norbert most rokonnál húzza meg magát, nincs otthona, csak egy 2 millió forintos tartozása, amit a felújításra vett fel. Félmillióból, de még egymillióból sem tud új otthont teremteni magának. A biztosítónál azt mondták neki: ha nem ért egyet a döntéssel, menjen bíróságra.
A %Ripost% is megkereste a biztosítót, ahol titoktartási kötelezettségre hivatkozva egyelőre nem nyilatkoztak. Norbert írásban felmentette a biztosítót a titoktartás alól, így reméljük, hamarosan közlik álláspontjukat. A Magyar Biztosítók Szövetségétől azt kérdeztük, mi a gyakorlat hasonló helyzetben, de lapzártánkig onnan sem érkezett válasz.







