RETRO RÁDIÓ

Kivégzés az autópályán: döbbenetes részletek a gyilkosságról

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 12. 06. 05:44

Rálõttek ismeretlenek tegnap éjjel egy osztrák rendszámú kocsira az M5-ös autópálya csen­gelei pihenõ­helyénél. Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült.

Az autó éjjel két óra környékén innen akart az autópályára felhajtani, amikor elhúzott mellette egy másik kocsi. A jármű meg sem állt, a benne ülő ismeretlen tüzet nyitott. Feltehetően ebben az időpontban szemtanú sem járhatott a közelben. A rendőrség csak a haláleset tényét erősítette meg. Bővebb információt az esetről egyelőre nem közöltek.

A Délmagyarország a helyszínen egy osztrák rendszámú autót látott, a képek alapján a vezető felőli oldalán lőttek be. Azt írják, hogy az autón egyetlen lövésnyom volt, ami egy pisztolyból származhat. Feltehetően a kocsi sofőrje hunyt el, társa pedig súlyos sérüléseket szenvedett.  A Bors szerint nem magyar állampolgárokról van szó, azt nem tudni, hogy mi volt a leszámolás oka.

Juhász Árpád, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit mondott, hogy a rendőrök forró nyomon végzik az adatgyűjtést, feltérképezik az áldozat kapcsolatrendszerét. Az ügyben ember­ölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.