Létrehozva: 2017.12.12.

Elképesztő, mi történik a tojással a boltokban

Szinte napra pontosan egy hónapja írta meg a Ripost, hogy karácsonyra akár száz forintot is elkérhetnek egy tojásért. Bár még két hét van az ünnepig, az egyik üzletben tegnap 97,5 forint volt a tojás darabára, ami a kerekítési szabályok értelmében bizony száz forint...

A rántott haltól a bejglin át a mézeskalácsig szinte minden karácsonyi ételünk meghatározó összetevője a tojás, amelynek az ára az egekbe szökött az ősz óta. A megszokott 30-45 forint körül darabár gyorsan 55-60 forintig emelkedett, majd még tovább drágult. Hétfőn már 97,5 forintért láttunk extra sárga tojást. Tanuljunk meg tojás nélkül sütni-főzni? Meddig megy ez így tovább?

Megdobta az árat az idegméregbotrány

Pár hete Európa-szerte gyanakodva figyelték az emberek a boltok polcain sorakozó tojásos dobozokat. Ráadásul a Hollandiából, Belgiumból és Németországból indult, fipronil nevű idegméreggel szennyezett tojások botránya hazánkat is elérte: nálunk is találtak fertőzött magyar tojást!

Európában több millió problémás tojást semmisítettek meg és mázsaszám vágták le az idegméreggel kezelt szárnyasokat is. Ezután indult el az áremelkedés.

Az elpusztított tojók helyére új szárnyasokra volt szükség, amelyeknek idő kellett, mire tojást tojnak. Egy ideig hiány alakult ki tojásból, így Európa-szerte tovább nőttek az árak.

 

A magyar tojás már újra biztonságos

Azonban Magyarországon az ellenőrzések során lassan három hónapja nem találtak a határérték feletti mennyiségben idegmérget tartalmazó tojást, illetve tojásos készítményt. Sőt, Európa-szerte újra egyre több a tojás, visszatelepítették az állományt.

De akkor miért emelkednek mégis az árak?

Meglepő dolgot mondott a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkára, illetve a Ripost által megkérdezett tojástermelő is. Vége a hiánynak, van elég tojás, mégis száguld felfelé az ára! További részletek a keddi %Ripost% napilapban. Keresd az újságárusoknál!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte