KÜLFÖLD Neonkékre változott a vaddisznók húsa Kaliforniában Egy rágcsálóknak szánt méreg került az állatok szervezetébe.
KÜLFÖLD 2019. 07. 02. Pánik a Facebook-központban, rohamtempóban ürítették ki az épületet A Facebook kaliforniai postázójába idegméreggel fertőzött csomagot küldött valaki.
KÜLFÖLD 2018. 06. 16. Végső leszámolás: idegméreggel csapna le az Iszlám Állam Európában A tunéziai származású migránst kedden fogták el, csütörtökön pedig elrendelték az előzetes letartóztatását, mivel a gyanú szerint ricinből készült vegyi fegyvert akart gyártani kölni lakásában. Munka híján mindezt ráadásul az államtól kapott segélyből fin
INSIDER 2018. 05. 18. Kiengedték a kórházból az egykori kettős ügynököt, de ez még nem minden A lánya is nagy veszélyben volt.
INSIDER 2017. 12. 12. Elképesztő, mi történik a tojással a boltokban Szinte napra pontosan egy hónapja írta meg a Ripost, hogy karácsonyra akár száz forintot is elkérhetnek egy tojásért. Bár még két hét van az ünnepig, az egyik üzletben tegnap 97,5 forint volt a tojás darabára, ami a kerekítési szabályok értelmében bizony
INSIDER 2017. 10. 27. Durva drágulás: sosem találnád ki, mennyiért láttunk tojást a piacon Brutálisan nőttek a tojásárak: Budapesten az üzletekben 12 százalékkal drágult a tojás, átlagban 40-ről 45 forintra - de sok piacon még többet kell fizetni! Az idegméreg-botrány miatt szigorodtak a hatósági ellenőrzések, kevesebbet tudnak trükközni a tojá
INSIDER 2017. 09. 27. Nagyot robbant a tojásbotrány: ez az egyik következménye Az idegméregbotrány hatása ma is tart: a legnépszerűbb, háziasszonyokat tömörítő Facebook-csoport hozzászólásaiból kiderült, hogy a nagy többség a boltok helyett igyekszik az ős- és kistermelőktől, illetve a piacokon megvenni a tojást.
INSIDER 2017. 09. 26. Ezt tették a háziasszonyok a tojásbotrány után! Miután megtalálták az első fipronillal szennyezett magyar tojást, egyre több háziasszony pártolt át a piaci tojásokhoz.
INSIDER 2017. 09. 21. Újabb magyar tojásban találtak idegmérget: mutatjuk az azonosítóját Nem csitul a fipronil-botrány! Újabb magyarországi település került fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal térképére.
LELKIZŐ 2017. 08. 29. Szörnyű tragédia, idegméreg ölte meg a magyar zenész lányát 34 éve vesztette el gyermekét a Karthago együttes basszusgitárosa.