RETRO RÁDIÓ

A metrópótlás meglepő tanulságai, ha közlekedni akarsz

A metrópótlás meglepő tanulságai, ha közlekedni akarsz
PZs
Szerző
PZs
Létrehozva2017. 11. 07. 09:43

A pótlóbuszok csak kétharmadnyi utast tudnak elvinni, mint az M3-as metró, ezért aki tud, válasszon más útvonalat! - figyelmeztetett a BKK. Az elsõ napon úgy tûnt, az utasok hallgattak a közlekedési cégre: jól mûködött a metrópótlás, nem volt nagy a zsúfoltság.

Először tesztelte élesben Budapest, hogy milyen, ha lezárják a kék metrót:

hétfőn volt az első olyan munkanap, amikor a felújítás miatt nem járt a 3-as metró Újpest Központ és a Lehel tér között.

Ez a jövő őszig így is marad, így tízezrek várták tegnap idegesen, hogy odaérnek-e munkába… De hétfőn káosz nélkül sikerült átvészelni az első munkanapi metrópótlást. A BKK emberei árgus szemekkel figyelték mindenhol, hogy az ígéreteknek megfelelően, 45 másodpercenként induljanak a metrókat pótló buszok. A sofőrök sem várták meg, hogy megteljen 130-140 emberrel egy-egy járat, hamar, akár félig tele is elindultak.

 

A Lehel téren még ennél is jobban teljesítettek, reggel 7 és 8 óra között úgy 10 másodpercenként indultak az alacsony padlós, csuklós buszok, egyszerre akár 3-4 is felvette a metróból kiáramló több száz embert, így szinte senkinek nem kellett egy percnél többet várakoznia. A reggeli csúcs után azonban már nem tudták tartani a 45 másodpercet sem, néhol duplájára nőtt a követési idő.

Korábban a BKK vezetői azt mondták: a buszok csak a metrón utazók kétharmadát tudják elvinni. Mivel nem volt tömeg, valószínűleg sokan választottak alternatív útvonalat, amit egyébként a BKK Futár utazástervező is felajánl, hogy más járatokra terelje az utasokat.

A Lehel téren nem volt sem pánik, sem tumultus, de Újpesten az első nap nem ment simán minden, mert nem volt egyértelmű, hogy nem Újpest-Központtól indulnak a buszok, hanem az Árpád Üzletháztól, így ott szinte üres buszokra lehetett felszállni.

Volt olyan is, aki a belvárosi alternatív vonalon járt pórul Óbuda felé, mert a szokásos menetidő kétszeresét töltötte a dugóba kerülő 9-es buszon. A pótlóbuszok viszont úgy tűnik, elbírták a munkába, iskolába igyekvő embereket. Maradjon is így…

Arról, hogy mit gondoltak az utasok az első napon, és mi várható a jövőben a metrópótlás időszaka alatt, még több részletet elolvashatsz a kedden megjelenő Ripost napilapban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.