RETRO RÁDIÓ

Kiderült a lányait megrontó vérfertőző borsodi apa hátborzongató titka

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 23. 07:45

A férfi nem az idén állt elõször bíróság elé, korábban is elítélték már, szintén gyerek megrontása miatt.

K. István a vád szerint  2009-től 2012 májusáig négy lányát rendszeresen, hetente több alkalommal kényszerítette közösülésre vagy fajtalanságra.

Amíg egyik gyermekét behívta a szobájába, addig a felesége, Ildikó a többi kicsit átvitte egy másik he­lyiségbe vagy elment velük sétálni.

A történtek akkor jutottak a hatóság tudomására, amikor az egyik kislány állapotos lett.

A férfi ebben az ügyben múlt héten állt először bíróság elé, ám kiderült, gyermek megrontása miatt már van ellene egy jogerős ítélet, kilenc év börtönt kapott. Hogy pontosan kit rontott még meg 4 lányán kívül, nem derült ki, ugyanis a Miskolci Törvényszéken a folyamatban lévő ügy miatt nem adtak felvilágosítást a Borsnak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.