RETRO RÁDIÓ

Veronai buszkatasztrófa: Megszállták a rendőrök a buszos cég telephelyét

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 01. 22. 13:00

A magyar rendõrség is nyomozást indított a 16 halálos áldozatot követelõ baleset ügyében.

Az olasz hatóságok mellett a magyar rendőrség is nyomozást indított a péntek éjjeli veronai busztragédia ügyében.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közölte, a baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen három magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába.

A baleset lehetséges okai között felvetődött a műszaki hiba is, ezért a magyar nyomozásnak tisztázni kell, hogy az autóbusz milyen műszaki állapotban hagyta el Magyarországot - írták. Kiemelték, hogy a nyomozás független az olasz eljárástól, a magyar rendőrség megállapításait egy későbbi jogsegély keretében bocsáthatja az olasz hatóságok rendelkezésére.

A magyar nyomozók igazságügyi műszaki szakértők bevonásával tanúkihallgatásokat, az autóbusz tulajdonosának telephelyén házkutatást végeznek, lefoglalják a jármű műszaki vizsgáztatásával és esetleges korábbi javításaival kapcsolatos okmányokat, dokumentumokat, a két magyar állampolgárságú autóbuszvezető egészségügyi és járművezetői alkalmasságával kapcsolatos iratokat.

Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója az M1 aktuális csatornán vasárnap délelőtt elmondta, az olasz hatóságok alaptalannak nyilvánították annak a szemtanúnak a beszámolóját, aki korábban azt állította, már a baleset előtt füst szivárgott ki a buszból.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.