1°C
11°C

Lénárd névnapja

RETRO RÁDIÓ

Döbbenet: három feleséget tart a magyar férfi, mégis neki ítélte a bíróság a gyereket

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 01. 18. 07:55
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Negyedik felesége most vált el a magyar férfitõl, aki 3 másik feleségével él az erdõ közepén. Közös gyereküket a férfinek ítélte a bíróság...

Harminc éve már, hogy a Csongrád megyei kis tanyán élő Széll Attila az első felesége, Ildi mellé hazavitte Icut. Azóta még két asszony került a házhoz, kilenc közös gyermekük született.

– Elmondtam Ildinek, hogy hogy beleszerettem egy másik lányba, de őt sem szeretném elveszíteni. Beleegyezett, hogy Icu maradjon. Később Ilditől papíron elváltam, de csak azért, hogy Icu is fölvehesse a nevemet – mondta a Lokálnak Széll Attila. – Soha nem hazudtam a feleségeimnek, mindegyiket egyformán szerettem, ők pedig jó barátnőkként névnapokon, születésnapokon felköszöntötték egymást, még vásárolni is közösen mentek.

A negyedik asszony úgy döntött, külön folytatja az életét. Miután elváltak, közös kisfiukat, Gergőt a bíróság jogerősen az apánál helyezte el.

– Ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltunk, hogy mégiscsak működik a többfeleséges családmodell – véli az apa. – Tudom, hogy a hazai gyakorlatban példa nélküli ez az ítélet, szinte mindig az anya kapja a felügyeleti jogot. A mi fiunkat igazságügyi szakértők sora vizsgálta, pedagógusok, pszichológusok hada faggatta, de mindannyian úgy látták, hogy nálunk, a tanyán van a legjobb helye – tette hozzá Attila.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.