RETRO RÁDIÓ

Meghalt Biszku Béla

Nagy D.
Szerző
Nagy D.
Létrehozva2016. 04. 01. 14:00

A pártállam volt belügyminiszterét a Mazsihisz Szeretetkórházában, 94 korában érte a halál.

Az Index értesülését a kórház igazgatója megerősítette.

A Kádár-rendszer meghatározó politikusát 2014-ben állították bíróság elé az 1956-os forradalom utáni tömeggyilkosságok és lőszerrel való visszaélés miatt. Biszkut több emberen elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolták. A hallásproblémákkal küzdő, de szellemileg beszámítható Biszku Béla mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, ám a Fővárosi Törvényszék első fokon öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

2015-ben az Ítélőtábla az első fokú ítéletet megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte, mely után a Fővárosi Törvényszék a legsúlyosabb vádpontokban felmentette és végül két év, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottat. Az ítélet ellen mind a védelem, mind az ügyészség fellebbezett.

Biszku Béla a Kádár-rendszer egyetlen meghatározó alakja volt, akit bíróság elé állítottak az '56 utáni megtorló tömeggyilkosságok - többek között a salgótarjáni sortűz - miatt. Halálával egy korszak végérvényesen lezárult.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.