RETRO RÁDIÓ

Az európai muszlimok 65%-a nem akarja betartani a törvényeket!

SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2015. 12. 13. 17:10

Az iszlám a béke vallása lenne? Számtalan statisztika nem ezt támasztja alá. De lássuk a tényeket!

„Az iszlám valóban a béke vallása” – címmel, tanulságos és érdekes, különböző forrásokból származó statisztikák tucatját mutatta be a napokban az imgur.com, egy havi 150 millió felhasználóval rendelkező honlap.

Az egyik érdekes adat szerint a már Európában élő muzulmán lakosság 65%-át nem érdeklik az európai törvények, ők az iszlám törvények szerint akarnak élni.

Ez ellentmond annak a hiedelemnek, hogy akik korábban érkeztek azok már beilleszkedtek, a gondot inkább a második-harmadik generáció, illetve a mostani népvándorlók fogják okozni az öreg kontinensnek.

Egy másik statisztika szerint az Európában élő muszlimok 51%-a ítéli el az al-Kaidát, míg 57%-a az Iszlám Államot. Csakhogy ez azt is jelenti, hogy az Európában élő muzulmánok 40-50 %-a nem ítéli el ezeket a terrorszervezeteket, ami bizony elég aggasztó adat.

Az angol ICM kutatóintézet szerint a Nagy-Britanniában élő muzulmánok 40%-a be szeretné vezetni a sharia jogrendszert az országba. A GFK/NOP szerint 28%-uk iszlám állammá szeretné változtatni Nagy-Britanniát /!!/, a Policy Exchange kutatása szerint a szigetországban élő muzulmánok negyede úgy gondolja, hogy a holokauszt soha nem történt meg.

A PewResearch adatai azért érdekesek mert rámutatnak arra, hogy a mennyire nem egyformán gondolkodnak a különböző európai országokban élő muzulmánok. Arra a kérdésre. hogy elítélik-e az öngyilkos merényleteket, különböző értékű „igen” válaszok érkeztek a kimondottan fiatal muszlimoktól: Németországban 22%,  Spanyolországban 29%, Nagy-Britanniában 35%, Franciaországban 42%.

Ha pedig ez így van akkor az öngyilkos merényletek valószínűsége /feltehetően/ jóval nagyobb Franciaországban mint Németországban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.