
Merész megjegyzést tett Harry herceg testvére, Vilmos herceg gyermekeire
A sussexi hercegről már megszokott, hogy saját magára tartalékként hivatkozik. Azonban a családjával folytatott vita közben Harry herceg olyan megjegyzést tett Vilmos gyerekeire, ami biztosan kiverte volna a biztosítékot.
Harry herceg a királyi családdal folytatott viszálya közepette, minden különösebb előzmény nélkül tett megjegyzést Sarolta hercegnőre és Lajos hercegre. Egy vezető királyi szakértő szerint mindez rendkívüli módon feldühíthette volna bátyját, Vilmos herceget.

Harry herceg szinte saját érzéseit vetítette ki Vilmos gyermekeire
Harry gyakran hangsúlyozta saját szerepét, ami tartalék a testvére mellett, de annyira, hogy még a memoárját is így nevezte el. Többször beszélt arról, milyen negatív hatással volt ez a pozíció a mentális egészségére, sőt aggodalmát fejezte ki Sarolta és Lajos miatt is, akik Harry szerint mindketten tartalékok idősebb bátyjuk, György herceg mögött.
Bár Vilmos és én egyszer-kétszer beszéltünk erről, és ő nagyon világossá tette számomra, hogy a gyerekei nem az én felelősségem, mégis érzek egyfajta felelősséget, tudva, hogy abból a három gyermekből legalább egy végül olyan lesz, mint én, egy tartalék, ez fáj és aggaszt
- mondta a The Telegraph-nak adott interjúban.
Vilmos soha nem nyilatkozott testvéréről és a köztük lévő viszályról, de egy szakértő szerint biztosan nem volt elragadtatva a saját gyermekeire tett megjegyzésektől.
Harry számára hatalmas sértettséget jelent, hogy ő volt a tartalék, ezt mostanra mindannyian tudjuk, de nem kellene feltételeznie, hogy Vilmos és Katalin gyermekei ugyanígy fognak érezni
- mondta Jennie Bond, aki Edinburgh hercegét és Anna hercegnőt hozta fel példáknak, miszerint ők nem érezték úgy magukat, mint Harry.
Kiléptek a saját útjukra, egyértelművé tették, hogy egyáltalán nem érzik magukat másodrendűnek, és keményen dolgoztak. Sarolta és Lajos rendkívül fontos emberek lesznek, óriási kiváltságokkal és hatalmas nyilvános szereppel, így nincs okuk arra, hogy tartaléknak érezzék magukat.
A szakértő kihangsúlyozta, hogy csak azért mert a sussexi herceg másodrendűnek érezte magát, nem fog mindenki az ő cipőjében járni a családon belül.
Bár igaz, hogy György lesz az, aki egy nap örökli a trónt, a hírek szerint a Katalin és Vilmos nem bánik vele másként, mint testvéreivel. Igyekeznek a lehető legnormálisabb családi életet biztosítani gyermekeik számára.
Szerintem sokakat meglepne, mennyire hétköznapi minden otthon. A gyerekek segítenek megteríteni, étkezés után elpakolják a tányérjaikat, és részt vesznek a rendrakásban is. Nincs kivételezés
- mondta egy közeli forrás.
Vilmos számára különösen fontos, hogy mindhárom gyermek megéljen egy bizonyos fokú normalitást. Ő maga úgy nőtt fel, hogy tudta, egy nap király lesz. Viszont mielőtt a királyi kötelezettségek teljes súlyukkal rájuk nehezednének, Vilmos szeretné biztosítani, hogy György és testvérei a lehető legátlagosabb gyerekkort élhessék meg, megfelelő érzelmi háttérrel - írta a Mirror.






