
Megnősült Schwarzenegger: 10 év után kimondta az igent
A Terminátor megformálója nem is lehetne boldogabb.
A színész és testépítő Arnold Schwarzeneggernek és újságíró volt feleségének Maria Shrivernek négy gyermeke született, két lány és két fiú. Patrick Schwarzenegger a pár egyik fia, aki immár 31 éves, modellként és színészként kisebb szerepeket kapott, a sikert azonban a Fehér Lótusz című sorozat hozta el neki.

Patrick Schwarzenegger párja az amerikai divatmodell, Abby Champion. A szerelmesek 2015 óta alkotnak egy párt, 10 év boldog együttlét után a fiatalok végre úgy döntöttek, hogy egy ceremónia keretei között összekötik az életüket.
A luxusesküvőre az amerikai Idaho államban esett sor és igazi sztárparádé volt az eseményen. Patrick szülei a világért sem hagyták volna ki fiuk legboldogabb napját. Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver mosolyogva és büszkén vettek részt az ünnepségen.
Ezen felül A galaxis őrzőinek sztárja is helyet foglalt az ünneplők között. Chris Pratt az újdonsült férj sógora, hiszen a színész feleségül vette Patrick testvérét, Katherine Schwarzeneggert.
A sztárok listájának még korán sincs vége. A híresztelések szerint jelen volt még Patrick féltestvére, aki szintén modell és színész Joseph Baena is. Rajtuk kívül megjelent Rob Lowe a Városfejlesztési osztály című sorozat egyik főszereplője, valamint Jason Isaac aki, a vőlegénnyel együtt szerepelt a Fehér Lótusz című sorozatban, de a nagyközönség Voldemort alakítása miatt ismerheti fel.
A hírek szerint az ünnepség három napig tartott és a pár nem sajnálta a luxust. A vőlegény krémszínű szmokingban bulizta át az éjszakát, míg gyönyörű menyasszonya ujjatlan esküvői ruhában és hosszú fátyolban mutatta meg magát szeretteiknek - írja a life.hu.






