
Missh megrendítő vallomást tett a szolnoki botrány után: „Félek egyedül lenni”
A botrányhős rapper súlyosan maga alá került a hétvégi tömegverekedés után. Missh bevallotta, hogy menedékről menedékre menekül.
A magyar rap egyik legismertebb és legmegosztóbb alakja, Missh, azaz Demeter Mihály ismét a címlapokra került, miután péntek este Szolnokon fellépése közben tömegverekedés tört ki. A koncertet félbe kellett szakítani, a helyszínen székek és üvegek repültek, több száz fiatal menekült pánikszerűen. A rendőrség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoz, eddig nyolc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük kettőt őrizetbe vettek. Néhány nappal a szolnoki botrány után Missh először törte meg a csendet, és őszintén vallott arról, milyen érzések kavarognak benne.

Missh botrány: Fél azóta egyedül lenni
„Soha nem volt egy biztos helyem sem. Menedékről menedékre menekülök, félek egyedül lenni. De sehol nem tudok megmaradni. Talán ez az, ami örök. A bizonytalanság” – vallotta be megtörten Missh. Ezek a szavak merőben máshogy csengenek, mint az eset utáni higgadt nyilatkozata.
„Akkora nagy balhé volt ezen a szórakozóhelyen, hogy abba kellett hagyjuk a koncertet. Pedig nagyon vártuk ezt a fellépést. A rendőrök meg még helyszínelnek... Köszönöm mindenkinek, aki eljött! Viszont a verekedés pontos okát nem tudom, de én nem szívesen tenném ki legközelebb se a zenésztársaimat, se magamat. Az események után mi szerencsére jól vagyunk és már úton vagyunk hazafelé” – írta Instagramon.

Nehéz időszak áll mögötte
A poszt sokak szerint túlmutat a koncerten történteken, és mélyebb lelki válságra utal. Missh korábban is többször került a hírekbe botrányai miatt, például idén januárban, amikor egy taxisofőrt bántalmazott. Emellett egészségügyi problémákkal is küzdött: májusban súlyos állapotban szállították kórházba Crohn-betegsége miatt.
A szolnoki incidens során a rendőrség szerint a tömegverekedés akkor tört ki, amikor a nagy érdeklődés miatt több ember nem jutott be a koncertre, és a helyszínen kialakult feszültség erőszakba torkollott. Missh közvetlenül nem vett részt a verekedésben, de a fellépést félbe kellett szakítani.
A turné ennek ellenére folytatódik
A történtek után a helyi hatóságok megerősítették a rendőri jelenlétet Szolnokon, hogy megelőzzék a hasonló eseteket.
Missh vallomása és a koncerten történtek ismét ráirányították a figyelmet a hazai zenei élet árnyoldalaira, valamint arra, hogy a hírnév mögött gyakran súlyos lelki terhek húzódnak.
A rapper következő lépései egyelőre kérdésesek, de a rajongói remélik, hogy sikerül megtalálnia a belső békéjét és folytatni tudja a zenei pályafutását, hiszen rengeteg helyszínen várják még a nyáron.









