Ilyen volt 75 éve mentőápolónak lenni - a 92 éves Rózsika néni elmeséli!

Mondhatnánk, hogy a szerencsének köszönhető, hogy Zabó Jánosné egyike lett annak a hat lánynak, akikben az első magyar női vonulós mentőápolókat tisztelhettük. Az mindenesetre biztos, hogy Rózsika néni éppen jókor volt jó helyen.

"Az isten háta mögött, Bugac és Kiskunfélegyháza között születtem egy tanyán. Tizenhat éves voltam, amikor a nővérem felhozott Budapestre. Egy beteg néni mellett kellett segédkezni" – kezdte Rózsika néni a hot! magazinnak.

A 92 éves hölgyet takaros kis budai házában látogattuk meg. A házhoz tartozó aprócska kertben a mai napig ő gondozza a virágokat, és a néhány tő szőlő metszését is ő felügyeli. Ebben a fia és a három unokája van a segítségére. Mint kiderült, a mentős kar­rier­je is Budáról indult.

"A néni miatt az Istenhegyi úton voltam egy egészségügyi tanfolyamon, 1950-ben. Akkor jött ki egy rendelet, hogy a nőket mindenhová be kell vonni. Oda jött ki Oravecz doktor, a mentőszolgálat főigazgatója, és a körülbelül ötven lányból kiválasztott hatunkat. Elvittek bennünket a Markó utcába, és ők tanítottak tovább."

Mentőápolóként nem kapott pszichológust

A huszonnégy férfi és hat nő átfogó képzést kapott. Tanultak vízimentést is, de mivel akkor már tervben volt a légi betegellátás is, az egykori Ferihegyen is jártak tréningen.

"Minden lányt külön fölvittek a pilóták repülővel, és jól megforgattak bennünket, hogy bírjuk-e, ha majd odakerülünk" – mosolygott Rózsika néni, aki csak azt bánja, hogy nőként a keszonba, vagyis a föld alatti építkezésre nem engedték le őket később. "Akkor épült a metró, és a Hungária körúton baleset történt a keszonban. Mivel a kocsin az orvos is nő volt, így a gépkocsivezető ment le valakivel, hogy felhozzák a sérültet" – mesélte.

Sajnos sok halállal is találkozott; volt olyan, hogy egy gyermekhez hívták őket, akiről csak a helyszínen derült ki, hogy több órája halott.

"Az nagyon megrázott. De akkoriban nem volt pszichológus, magunknak kellett ezt megemészteni. De hát ezt vállaltuk" – jelentette ki az asszony.

Kétszer huszonkettő

Amilyen gyorsan toborozták, olyan gyorsan le is váltották az első hat vonulós men­tős­nőt. 1953-ban kijött az újabb rendelet, hogy a nők nem végezhetnek nehéz fizikai munkát, de mindenkit kívánsága szerint elhelyeztek máshova.

"Akkor nyílt a belügynek egy háromszáz fős gyer­mek­ott­ho­na a Németvölgyi út 41-ben, ott nagyon örültek nekem, mert bármi történhetett, én egyszerre voltam ápolónő és mentőápoló. Ott dolgoztam huszonkét évig – a parkban ott van azóta is az a fa, amit a fiam születésére ültettünk –, a másik huszonkettőt pedig egy gyerekorvos mellett töltöttem asszisztensként. Utána nyugdíjba mentem, és csak unokáztam!"– ért a története végére Rózsika néni.

Az egykori hat lányból már csak ő mesélheti el az élményeket. Mentőben azóta egyszer ült, és elámult az autó felszereltségén. De szerencsére az eszközök jó része a helyén maradt az utazáskor: Rózsika nénivel nem volt sok dolguk a bajtársaknak.