RETRO RÁDIÓ

Nem kertelt A Nagy Duett elődöntője előtt Aurelio: "Mi kellene nyerjük!"

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2025. 05. 04. 13:30

Úgy véli, Nótár Mary túl sokat dolgozott vele ahhoz, hogy ne érdemelnék meg.

Az elődöntőhöz érkezett a nemrég, hosszú évek után visszatért A Nagy Duett. Immáron már csak négy páros, nevezetesen Mihályfi Luca és Hegyes Berci, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Radics Gigi és Visváder Tamás, illetve Nótár Mary és Aurelio kettőse van versenyben azért, hogy elnyerjék a hetedik évad legszórakoztatóbb párjának tartott címet. 

Aurelio Nótár Mary Nagy Duett
A Nagy Duett döntőjének kapujában áll Nótár Mary és Aurelio. Fotó: TV2

A döntőbe azonban már csak három páros juthat majd be, melynek kapcsán Nótár Mary meg is jegyezte: 

Csalódottak lennénk, ha mi esnénk ki az elődöntőben, mert itt vagyunk a hajrában.

Arról pedig, hogy ki nyerje meg az évadot, Aurelio úgy vélekedett, nekik kellene, miután Mary-nek rengeteg dolga volt vele. Ez pedig az énekesnő is elismerte.

Ha összerakjuk az összes párost, akkor annyi dolog nem érte őket, mint engem csak általad

- közölte Mary, hozzátéve, ennek ellenére ő rendkívül strapabíró. De biztos abban is, hogy a többiek ugyanúgy megérdemlik, mint ők:

Mindenki megérdemli, mert mindenkinek baromi sok munkája van benne ebben a két hónapban.

 

A Nagy Duett elődöntője vasárnap 20:00-tól veszi kezdetét a TV2-n!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.