
Jósol és megálmodja a jövőt a TV2 sztárja
A népszerű énekes meglepő dolgot árult el lapunknak a szombat esti Jimmy Gálán, ahol ő is színpadra lépett, hogy tisztelegjen a Király emléke előtt. Zdroba Patrik azt mondja, álmai a jövőbe tekintenek, sőt, akár kártyából is képes jósolni. Ez utóbbi képességét nagymamájától örökölte.
A Sztárban Sztárban is feltűnt Zdroba Patrikot arról faggattuk, hogy nem unja-e már, hogy lépten-nyomon felteszik neki a kérdést: mikor jön már a baba? A fiatal énekes ezen jót nevetett, bár nem tagadta, valóban időszerű lehet számára a kérdés, hiszen több mint egy éve él már házasságban élete szerelmével. A válaszával azonban alaposan sikerült meglepnie minket, hiszen egy eddig fel nem fedett képességéről is vallott.

Zdroba Patrik: „Sokszor álmodtam már arról, hogy van egy kisbabánk”
„Valóban gyakran megkapjuk ezt a kérdést, de valójában köztünk is sokszor felmerül, hogy mikorra is tervezzük a baba érkezését.”
Nagyon szeretnénk gyermeket és már csak a Jóistenen múlik, hogy mikor fogan meg
– kezdte nevetve Zdroba Patrik, majd amikor arra voltunk kíváncsiak, hogy inkább fiús, vagy inkább lányos apukaként képzeli el magát, jött a minimum meglepő válasz.
„Nagyon érdekes ez, mert nagyon sokszor álmodtam már arról, hogy van egy kisbabánk és álmomban mindig egy szőke, göndör fürtű kislányt láttam. Én egyébként gyakran álmodok meg előre történéseket és eseményeket, de a családomban ezzel nem vagyok egyedül. A nagymamám jósnő és ezt képességét én is viszem tovább” – állt elő a farbával a Sztárban Sztár tehetsége, akit természetesen azonnal arra kértünk, hogy hozzon fel konkrét példát arra, amikor az álmai valósággá váltak.

„Nagyon régen tudtam kártyából jósolni...”
„Számos jó és számos rossz álmom vált valósággá az évek során és ráadásul nagyon sűrűn. De vannak megérzéseim is, amelyekre feltétel nélkül hallgatok.”
Ha csak átsuhan az agyamon egy sarkon járva, hogy ne a tervezett irányba haladjak, gondolkodás nélkül fordulok meg és megyek másfelé, mert már tudom, hogy semmi jó nem származik abból, ha nem hallgatok az intuíciómra
– magyarázta a Ripost-nak Zdroba Patrik, aki azt is elárulta, mi volt az a legutóbbi álma, ami végül valósággá vált ébredés után.
„Azt álmodtam, hogy összetört a hajszárító, amit csak pár napja vettünk. Reggel kimentem a fürdőszobába és az eszköz a padlón hevert ripityára törve. Mindezt úgy, hogy este még minden rendben volt és egyikünk sem kelt föl éjjel, vagyis mi nem verhettük le a helyéről. Egyszerűen csak leesett” – idézte fel a fiatal énekes, aki régebben a kártyajóslás terén is ért el sikereket.
„Nagyon régen tudtam kártyából jósolni, de már jó ideje nem csinálom, mert bevallom, ettől egy kicsit tartok. Úgy vagyok vele, hogy a jövőt jobb úgy hagyni, hogy nem ismerjük” – taglalta Zdroba Patrik jóslással kapcsolatos élményeit.







