Szoboszlai Dominik
Feltehetően nem rajta, inkább csak vele nevetnek, de tény, hogy az énekes alapos okot szolgáltatott arra, hogy például Curtis is szivassa egy kicsit. Dobrády Ákos pedig csak jót akart, és figyelmeztette ismerőseit a „bajra”. Curtis mindjárt ugrott is...
Feltehetően nagyot néztek Dobrády Ákos ismerősei, amikor sorra kapták tőle az üzeneteket, melyek tartalma és egyébként az értelmi szerzője sem ismert. Mert, hogy valaki úgy döntött, hogy TNT együttes frontemberének nevében fogalmaz meg, khm… Nos, nyilván nem feltétlenül szalonképes üzeneteket. Páran, biztosan jelezték Dobrády Ákosnak, hogy a nevében kéretlen üzenetekkel bombázza őket, így az énekes a tettek mezejére lépett és egy rövid, velős posztban figyelmeztette ismerőseit az ármányra. Innentől pedig, csak idő kérdése volt, hogy a brigád humorosabb fele, elkezdje őt ízekre szedni a kommentszekcióban. Curtis kapcsolt a leggyorsabban...
Íme Dobrády Ákos, meggondolatlan posztja:
Sziasztok! Valaki álprofilról üzenget a nevemben! Kérlek töröljétek! Köszi!
Ha fogadást kellett volna kötnünk arra, hogy ki lesz az első a honi celebvilágból, aki meglátja ebben a posztban a poénkodás lehetőségét, akkor mindannyian Curtis nevét mondtuk volna és bizony, igazunk is lett. A rapper ha úgy tetszik „rúgott egyet a földön fekvőbe”: „Az esti videó üzenetet nehéz lenne letagadni kisgetzi…” – írta barátjának Curtis, akihez csatlakozott az X-Faktor felfedezettje Lakatos Krisztián is. „Hajnalban meglepődtem a csattogó sötét videón, de aztán gondoltam ennyi év után nem teszem szóvá…” – csapta le a magas labdát az énekes. Továbbá bejelentkezett Dér Heni is, aki csak kommenteket olvasni nézett be Dobrády Ákos posztja alá.
És akkor szóljon a TNT-től a Titkos üzenet! Mindenkinek, aki szereti és persze főként azoknak, akik titkos üzenetet kaptak az ál Dobrády Ákostól.