tóth gabi
Sokáig nem mutatta meg elsőszülött gyermekét az egykori DJ. Turi Xénia, a Love Island egykori szereplője meglepő képet posztolt az Instagramon.
Turi Xénia, a Love Island sztárja, 2024 őszén adott életet első gyermekének, Zoénak. Az influenszer és lemezlovas számára az anyaság egyszerre hozott boldogságot és kihívásokat. Turi Xénia terhessége alatt aktívan osztotta meg tapasztalatait követőivel, de gyermeke arcát nem mutatta meg.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy kitegyem-e. Rendszer nem lesz belőle, de úgy gondolom, ez az én privilégiumom és én szeretném megmutatni őt. Ezt a pulcsit egy egyéves kislány méretében kértem, minden hónapban lefotózom benne, amíg bele nem nő
– osztotta meg büszkén Turi Xénia gyereke fotóját, akit meglepő módon nem szoptat. A döntéséről itt írtunk korábban.
A szülés után az anyaság új kihívások elé állította.
Magányos és ijesztő egyedül gondoskodni egy csecsemőről, de mindig úgy érzem, mikor egy nehezebb napot zárunk, hogy egymást gyógyítjuk! Míg várandós voltam, nagykanállal ettem a stresszt, amit biztosan ő is érzett, azóta próbálom őt kárpótolni és távol tartani minden rossztól. És a rossz emberektől
– írta a Love Island egykori szereplője egy korábbi bejegyzésében.
Turi Xénia, a Love Island reality egykori szereplője most a konyhájából osztott meg egy meghitt pillanatot. Egy, a pultot csak székre állva felérő gyermekkel közösen nyújt tésztát – valószínűleg mézeskalácshoz – az egykori reality szereplő. A bejegyzésből nem derül ki, hogy vajon kinek a gyermeke szerepel a képen, ugyanis Turi Xénia kislánya nem lehet, de az biztos, hogy Xénia képen látható öröme még nagyobb lesz, ha ugyanezt a tevékenységet, majd annak idején saját kislányával végezheti. Az anyaság kihívásai ellenére az egykori lemezlovas eltökélt abban, hogy megőrizze pozitív hozzáállását és erős maradjon gyermeke érdekében. A jövőben valószínűleg további betekintést nyújt majd az életébe és az anyaság tapasztalataiba, segítve ezzel a követőit is.