Szoboszlai Dominik
Ráhozta a frászt követőire a volt villalakó. Aurelio Insta-sztoriban olyan fotót tett ki, ahol úgy néz ki, mintha valaki alaposan elpáholta volna…
Nem példa nélküli, hogy a volt villalakó borzolja a kedélyeket. Előfordult, hogy Aurelio milliókkal a kezében páváskodott az Instán, vagy éppen arról számolt be, hogy százezreket hagyott el. Most pedig a lila foltos hátáról osztott meg fotót.
A sztárapuka már a börtönben hatalmas változáson ment keresztül, útját idekint is folytatja. Aurelio a rácsok mögött tudta meg, hogy édesapa lett, megtanulta, hogy értékelnünk kell, amink van és ő boldogabb már nem is lehetne. Édesapaként sok mindent máshogy csinál, életmódot váltott, még a cigit is letette, mert szeretné felnőni látni gyermekét. Igaz, utóbbi azért nem minden mellékhatás nélkül sikerül neki.
Sok mindenről szoktam már le, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valamilyen tudatmódosítóról szokik le az ember. Nagyon kemény! Bevallom, ingerlékeny lettem, elviselhetetlen, a párom meg az anyám már menekülnek előlem! Ebben segít, hogy most járok a végső szabadulásomhoz kötelező indulatkezelő terápiára. Állandóan tele vagyok energiával, mindig csinálnom kell valamit, hogy lefoglaljam magam. Ezért naponta két órát edzek, legutóbb Niki is velem tartott, meg hétvégente biciklis túrákat teszek, szóval tényleg egészséges életmódra váltottam, még magam sem hiszem el!
– mondta nemrég a Metropolnak Aurelio.
A volt villalakó az edzések mellett a test másfajta karbantartására is odafigyel, masszázsra jár és szereti a köpölyözést, még akkor is, ha úgy néz ki utána, mintha alaposan elverték volna.
A köpöly egy harang vagy kúp alakú csésze, amit üvegből, szilikonból vagy műanyagból készítenek. A köpölyözőt a problémás területre helyezve statikusan vagy mozgatva alkalmazzák, úgy, hogy benne vákuumot képeznek a levegő eltávolításával, ezzel intenzív helyi vérkeringés és nyirokkeringést fokozó hatást érve el. A bőr kipirosodik ezen a területen, jelezve, hogy a szövetek anyagcseréje megélénkül, a vákuum segítségével a szövetek lazulnak, a letapadások „felszakadnak”, a sérülések utáni duzzanatok csökkennek.