tóth gabi
Tuvic Aleksandra gyakran szervez magának különböző fotózásokat, amihez úgy érezte itt az ideje felvennie egy asszisztenst. Jelentkeztek is néhányan a Kőgazdag Fiatalok szereplőjéhez, de arra senki nem számított, hogy mi mindent kell majd kiállnia a szerencsés kiválasztottaknak.
Miss Tuvic a Kőgazdag Fiatalok pénteki adásában újabb castingot rendezett, bár most csajok helyett magának válogatott az asszisztens-jelöltek között. Sikerült is döntésre jutnia, és hármójukat magával vitte egy fotózásra, de így utólag talán már inkább szerencsétlenségnek érzik ezt a kiválasztottak, mint nagy lehetőségnek.
A Kőgazdag Fiatalok 2. évadában úgy tűnik a szereplők még komolyabban vették, hogy kiakasszák a nézőket, mint elsőre. Szandi most a sivatagba szervezett egy fotózást, ahova természetesen leendő asszisztenseit is magával vitte. A munka azonban nem egészen úgy alakult, mint ahogy azt várták.
Megszomjaztam egy kicsit, Klau tudsz nekem hozni egy kis mentás-uborkás vizet? Én azt szoktam csak inni
– hangzott az első furcsa kérés, amit az egyik hölgynek kellett teljesítenie a semmi közepén. Így nem meglepő módon nem is sikerült jól a feladat, hiszen csak sima vízzel tudott szolgálni Kőgazdag Szandinak, aki ezt szóvá is tette.
„Nem tudtam mással szolgálni, sajnos itt büfé nincs” – válaszolta Klau, de ez mit sem változtatott a főnökasszony véleményén.
És ha még az ízesítetlen víz nem lett volna elég nagy baklövés, Klau még egy kis banánt is feltálalt Szandinak, aki itt már végképp elvesztette a fejét. Egyszerűen nem is értette, hogy hogyan gondolhatja bárki, ő egy ilyen nagy kalóriatartalmú gyümölcsöt fog megenni.
Sajnos így nem foglak tudni alkalmazni
– jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.