HŰHA

Szerző P. E.

Létrehozva: 2024.04.26.
Módosítva: 2024.04.26.

Lecsúszott a Ragyogás színésznője, már egy autóban kénytelen aludni

A Ragyogás egykori sztárja már 74 éves és nem volt kegyes hozzá az élet.

A Ragyogás sztárja, Shelley Duvall  - aki Wendy Torrance-t alakította az 1980-as legendás Stanley Kubrick horrorfilmben - hosszú idő után először adott interjút. A 74 éves sztárnak idén tavasszal érkezik a Forest Hills című filmje, 22 év után először, ezért is vállalta, hogy beszél.

Fotó: IMDb

A The New York Times- szal folytatott beszélgetése során  elmondta, hogy 2002-ben otthagyta a showbusiness-t, mert Hollywoodban „bántották” őt.

"Sztár voltam, főszerepeket játszottam. Az emberek azt hiszik, csak kiöregedtem, de nem erről van szó, hanem erőszakról" - fogalmazott, de nem részletezte, milyen erőszakot kellett elviselnie. "Nem is hiszed el, hogy ilyen megtörténhet, amíg nem veled történik meg. Éppen ezért sérülsz meg, mert nem hitted, hogy ez előfordulhat."

 

A színésznő az egész interjú alatt csapongott a témák között és dalszövegeket idézett. A mentális egészségéről már 2016-ban is kérdezték Dr. Phil műsorában. Most pedig az derült ki, hogy az autójában lakik, amely tele van szeméttel. A régi filmjeiből készült fotókat viszont egy zacskóban a kesztyűtartóban hordja, és olykor-olykor előveszi őket nézegetni.

Duvall 2016-ban, a Dr. Phil műsorában

A színésznő 30 éve van együtt Dan Gilroyjal, aki azt mondta, a 2016-os interjú fellendítette valamelyest Duvall karrierjét, de végül minden fuccsba ment, mert a nő egyre zavartabb és furcsább lett. Paranoiás lett, azt hiszi, mindenki őt akarja megtámadni és még az FBI-t is felhívta, hogy segítséget kérjen.

Duvall a legújabb filmjében

Duvall karrierjét az 1970-es Brewster McCloud című fekete vígjátékban kezdte. Többek között olyan filmekben szerepelt, mint Annie Hall, McCabe & Mrs. Miller és Popeye. Idén a The Forest Hills című filmben lesz látható Edward Furlong, Chiko Mendez és Dee Wallace oldalán.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

ripost.hu

Kiderült, együtt maradt-e a Házasság első látásra kedvenc házaspárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni