tóth gabi
Most szivárgott ki az a tömör, ám annál őszintébb kijelentés, amivel II. Erzsébet reagált Meghan Markle egyik húzására. Ebben az egyetlen mondatban minden benne van.
Aligha újdonság, hogy Meghan Markle-t nem szívleli a brit királyi család – és akkor még visszafogottak voltunk a megfogalmazás terén. Alighanem őt tartják a felelősnek azért, ami az utóbbi időben zajlik körülöttük. Harry botrányos húzásait még készek lennének megbocsátani, felesége azonban minden bizonnyal örökre elvágta magát az uralkodó famíliánál. Noha eleinte minden olyan volt, mint a tündérmesékben: jött egy lány, aki beleszeretett a hercegbe, aki végül el is vette – a boldogan éltek, amíg meg nem haltak rész azonban elmaradt. Helyette jött a bulvárbomba 2020 januárjában, miszerint Harry herceg és Meghan Markle visszalépnek az uralkodócsaládban betöltött tisztségüktől, hamarosan pedig fogták magukat, és Amerikába költöztek. Nem véletlenül ragadt rá a köznyelvben erre az eseményre a Megxit gúnynév – ugyanis kétségtelen, hogy az asszony volt a kiváltóok. Az sem segített, hogy a költözés után kígyót-békát hordott össze a pár a családról, kezdve a híres-hírhedt Oprah-interjúval, folytatva a Netflix-dokusorozatban, valamint Harry "Tartalék" címen megjelent, keserű szájízt hagyó önéletrajzi könyvében.
Ilyen légkörben zajlott le az az esemény, amelyre csak most, évekkel később derült fény, és amelynek a néhai királynő, II. Erzsébet, valamint Meghan Markle voltak a résztvevői. A Daily Star beszámolója szerint ugyanis amikor a királynő megtudta, hogy elhunyt férje, Fülöp herceg temetésén nem fog részt venni Meghan, igencsak csípős megjegyzést tett. Olyan kétszavas válasz bukott ki belőle, amely alighanem az egész helyzetet kiválóan jellemezte nem csak akkor, de jellemzi a mai napig is.
Mint ismert, Fülöp edinburgh-i herceg 2021. április 9-én, 99 éves korában hunyt el. Temetését 2021. április 17-én tartották a windsori kastélyban, a Szent György-kápolnában. Tom Bower, a Revenge: Meghan, Harry and the war between the Windsors (magyarul A bosszú: Meghan és Harry a Windsorok ellen címen jelent meg) című könyvében leplezte le: II. Erzsébet egy cseppet sem bánkódott, amikor kiderült, hogy Meghan Markle nem vesz részt a temetésen, ugyanis a következő mondat hagyta el a száját:
Hála Isten!