tóth gabi
Kökény Attila neve egykoron jobban csengett az alvilágban, mint a zenei életben. A népszerű énekes nem is tagadja, hogy mindenkit ismert az akkori alvilágban.
Ahonnan Kökény Attila jött, onnan csak nagyon keveseknek sikerül kitörniük és rátalálniuk a helyes útra, de pláne Istenre. Az énekesnek mégis sikerült és már az igazi karrierje előtt is sok pénzt volt képes előteremteni azzal, hogy szórakoztatott. Attila közönsége alaposan megváltozott a Megasztár óta, hiszen egy ország ismeri el képességeit és tehetségét, míg korábban főként a bűnözők halmozták el pénzzel, csak hogy hallhassák a hangját. Az énekes erről a Beköltözve Hajdú Péterhez című internetes műsor felvételén mesélt, miután a műsorvezető rákérdezett, kik is voltak a haverjai, mielőtt 2010-ben a TV2 tehetségkutatójának 5. szériája meghozta számára az átütő sikert.
„Kik voltak a haverok?” - tette fel a kérdést Hajdú Péter, mire Kökény Attila csak elmosolyodott és mesélni kezdte a krimibe illő múltját.
„Azt ne tudd meg…! Figyelj! Pongráctelep, Hős utca… Hát a bitangok. Én ezekkel nőttem fel.
Engem is kergettek a rendőrök. Elmentünk lopni a közértbe, persze gyerekként
- idézte fel emlékeit az énekes, aki később szoros kapcsolatba került az akkori éjszakai élet valódi császárjaival, vagy mondjuk ki, maffiózóival.
Attila hangi adottságaira ugyanis felfigyeltek az akkori nagykutyák, akik bizony nem sajnálták a pénzt, ha elhívták magukhoz egy-egy privát bulira.
„Az egy dolog, hogy mindenhol zenéltem, de engem azért szerettek, mert énekeltem és ez tetszett mindenkinek. Elhívtak privát bulikba és dobálták a húszezreseket. Nagyon sok ilyen helyen voltam és gyakorlatilag jól éltem abból. Azoknak az embereknek, vagy hát maffiózóknak nagyon sok pénzük volt és nem is sajnálták. Elmentem hozzájuk és szórták rám... ” - mesélte Kökény Attila a Frizbi TV YouTube csatornán péntek este 19:00-tól élesedő műsor felvételén.