Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.12.03.

Kökény Attila megadja a fiának, amit ő nem kaphatott meg

Egy muzsikuscsaládban természetesnek tűnhet, hogy a fiú követi az édesapját a pályán. Kökény Attila nem félti a gyermekét a szakma árnyoldalaitól.

A vérükben van a zene – ez nem kérdés. Arról azonban nem sokat tudunk, hogy milyen a kapcsolat az aranytorkú énekes, Kökény Attila és a nagy jövő előtt álló fia, Lali között.

Mindent megakar adni a fiának, amit ő nem kapott  meg. Fotó: fotó: Szabolcs László

"Apa igazán remek szülő. Kiskorunk óta mindig megkaptuk, amit kértünk, foglalkozott is velünk, úgyhogy ezen a részen nagyon engedékeny. Zenei oldalon már inkább kemény! Ha nem gyakoroltam, akkor nem kaptam meg azokat a dolgokat, amiket akartam, viszont ha letudtam a kötelességeimet, akkor az ilyenekben mindig jó volt" – árulta el Lali a hot! magazinnak.

"Nem lehet panaszom Lalira: szorgalmas, jó fiú" – vette át a szót Attila. "Nyilván minden fiú csibész a maga módján, de ez nem is baj. Mi sem voltunk áldott jó gyerekek; jobban örülök, ha néha csintalanok a gyerekeim".

Kökény Attila állítja, nem szigorú

Egy szülő mindig nehezen találja meg az egyensúlyt, hogy mikor legyen szigorú és mikor engedékeny. Szerencsére Attila tudja, mikor hogyan kell cselekednie.

"Nem vagyok szigorú, inkább azt mondom, hogy velem mindent meg lehet beszélni. A másik két gyerekemet is arra tanítottam, hogy ha nem beszéljük meg a problémáikat, akkor nincs ki segítsen rajtuk. Aki szigorú, az Aranka, ő szokott kiabálni velük. Én csak fekszem, és hallgatom, néha kijövök, leállítok mindenkit, és akkor csend van; ez az én feladatom. A feleségem jól nevelte a gyerekeket, mert hála Istennek megoldották a sulival kapcsolatos összes kötelességet, de ha nincs jó háttér, ha nincs egy jó szülő, akkor a gyerekek hajlamosak elkanászodni" – magyarázta az édesapa.

Attila nehéz sorsú családból érkezett Fotó: fotó: Szabolcs László

Attila nehéz sorsú családból jött, emiatt is örül, hogy most mindent megadhat a családjának ahhoz, hogy boldog életük legyen.

"Mindent megadok neki, hogy boldog legyen, de nem szeretném, ha Kökény Attila árnyékában élne: a saját tehetsége révén érjen el sikereket. Én biztosítom azokat a feltételeket, amik ahhoz kellenek, hogy ő muzsikus legyen. Ezeket fontosnak tartom, mert sajnos nekem nem volt ilyen lehetőségem."

 

A jövő sztárja

Kökény Lali elképesztő aktivitással tölti fel a videókat a TikTok-felületére, ahol már több mint tizenötezer követője van, a produkcióit pedig emberek tízezrei nézik folyamatosan. Néha az édesapja is feltűnik mellette a klipekben.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

hirtv.hu

Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül