tóth gabi
Még sportágat is létrehoztak az eset után.
1982-ben olyan látvány tárult az emberek elé az égen, amire senki nem számított. Egy ember, kerti székre kötözött ballonokkal repült keresztül a felhőkön, látszólag teljes nyugalomban.
Larry Walters gyermekkora óta repülésről álmodott, de gyenge látása miatt nem vették fel a légierőbe, így kamionsofőrnek állva tengette mindennapjait, amíg egy nap elhatározta, mégis megvalósítja tervét.
Székére léggömböket kötött, alját pedig vízzel teli üvegekkel egyensúlyozta ki, továbbá magával vitt egy légpisztolyt, hogy biztosítsa lejutását is. Elhamarkodott terve a felszállást követően összedőlt, mivel számításai ellenére sokkal magasabbra szállt a gömbökkel, és teljesen más irányba, egy repülőtér felé sodorta a szél.
Megpróbálva javítani helyzetén, a ballonokat elkezdte kilőni, de pisztolya kicsúszott a kezéből, lezuhanva a mélybe, miközben ő egyre közeledett a Csendes-óceán felé. Szerencsére pont eleget kilőtt ahhoz, hogy ereszkedni kezdjen, földetérése viszont már kevésbé volt szerencsés, ugyanis pont beleakadt az elektromos vezetékekbe, amivel egy 20 perc hosszú áramszünetet okozott.
Larryt leérkezése után letartóztatták és pénzbírságra ítélték, de ezt követően a média felkapta és hírnévre tett szert, különböző műsorokba is meghívták, továbbá motivációs beszédeket is tartott. Olyannyira sok embernek tetszett meg ötlete, hogy később külön extrém sportot hoztak létre, ahol a versenyzők Larryhez hasonlóan héliummal töltött ballonokkal repülnek.